Petőfi Sándor: János vitéz

2002. július 12., 02:00 , 78. szám

I. ének (részlet)

 

Tüzesen süt le a nyári nap sugára

Az ég tetejéről a juhászbojtárra.

Fölösleges dolog sütnie oly nagyon,

A juhásznak úgyis nagy melege vagyon.

 

Szerelem tüze ég fiatal szivében,

Ugy legelteti a nyájt a faluvégen.

Faluvégen nyája míg szerte legelész,

Ő addig subáján a fűben heverész.

 

Tenger virág nyílik tarkán körülötte,

De ő a virágra szemét nem vetette;

Egy kőhajtásnyira foly tőle a patak,

Bámuló szemei odatapadtanak.

 

De nem ám a patak csillámló habjára,

Hanem a patakban egy szőke kislyányra,

A szőke kislyánynak karcsu termetére,

Szép hosszú hajára, gömbölyű keblére.

 

Kisleány szoknyája térdig föl van hajtva,

Mivelhogy ruhákat mos a friss patakba’;

Kilátszik a vizből két szép térdecskéje

Kukorica Jancsi gyönyörűségére.

 

Mert a pázsit fölött heverésző juhász

Kukorica Jancsi, ki is lehetne más?

Ki pedig a vízben a ruhát tisztázza,

Iluska az, Jancsi szivének gyöngyháza.

 

„Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit, köréd varázskör teremtődik” – ugye, milyen igaz Illyés Gyula megfogalmazása! Elég egy ismert Petőfi-sor, és máris megemelkedik a kedvünk – nyomban látjuk, halljuk azt a nyelvi, zenei világot, amely összetéveszthetetlen a másokéival.

Különösen így van ez a János vitéz esetében. Aligha akad olyan magyar ember, aki ne ismerné ezeket a sorokat, aki ne ismerné Kukorica Jancsi és az árva Iluska szerelmének történetét. És mégis jólesik újra meg újra kézbe venni ezt az elbeszélő költeményt, jólesik időnként újra felidézni a mese csodáját. Ez a költészet varázsa. Kiemel a mindennapok egyhangúságából, kiemel és időtlenségbe helyez, kiemel és ellenállhatatlan csábítással visz a zsiványok tanyájára, az óriások földjére, a boszorkányok sötétségébe, a tündérszigetre... Kiemel, és mire ezekhez a sorokhoz elérünk: „A tündérnemzetség gyönyörű körében / S kedves Iluskája szerető ölében / Mai napig János vitéz őkegyelme / Szép Tündérországnak boldog fejedelme” – érezni fogjuk, hogy megváltoztunk. Érezni fogjuk, hogy jobbak, szebbek, tisztábbak vagyunk.

Penckófer János