Jön az Aréna!

Már ötszázan jelentkeztek

2002. július 26., 02:00 , 80. szám

A fiatalokat idén is várja Benében a Borzsa partja, ahol másodszor kerül megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének (KMKSZ ISZ) Aréna sátortábora. Tavaly a hat­hek­táros területen három nap leforgása alatt több mint 1500 fiatal fordult meg.

– Jelenleg folyik a tábor felszerelésének beszerzése és a helyszín kiépítése – mondta el lapunknak Mester András, a KMKSZ ISZ elnöke. – Kiemelt figyelmet fordítunk a táborlakók biztonságára, ezért hivatásos őrző-védőket szerződtettünk a 4 napra. Idén sikerült megoldanunk azt is, hogy kivilágított és őrzött parkoló várja a vendégeket. A másik nagy problémát a szűkös költségvetés jelenti, aminek következtében néhol kénytelenek vagyunk eltérni az eredeti tervektől. Szerencsére azonban mindez nem veszélyezteti a tábor színvonalát. Ugyanakkor örvendetes, hogy a vállalkozók többsége lát fantáziát az Arénában és szívesen támogatja is.

Több mint egy héttel a tábornyitás, azaz augusztus 1-je előtt máris többen jelentkeztek az eseményre, mint tavaly. Előzetes becslések szerint idén mintegy 1500 táborlakóra számítanak a szervezők.

Az Aréna sátortábor 2002. augusztus 1–4. között kerül megrendezésre. Jelentkezni lehet a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének beregszászi központi irodájá­ban (Beregszász, Korja­tovics u. 3., tel.: (8-241)-2-49-07), valamint minden alapszervezeti elnöknél július 31-ig, illetve a helyszínen is megválthatók a jegyek.

kz