Megújul a tiszasalamoni református templom

Száz éve közadakozásból épült

2002. július 26., 02:00 , 80. szám

A tiszasalamoni refor­má­tus templom alapjait 1901-ben rakták le, felszentelésére pedig két évvel később, augusztus 20-án, Szent István napján került sor. A közelgő százéves jubi­le­um elé tekintve 2001-ben a presbiteri tanács és a gyüle­ke­zet úgy döntött, elérkezett az ide­je, hogy kívül-belül felújít­sák az épületet.

– A korabeli dokumen­tu­mok­ból ismeretes, hogy a mai Isten háza egykoron a hívek köz­­­ada­kozásából épült, amihez vala­mennyi salamoni család hozzá­já­rult, annak ellenére, hogy né­me­lyik szegényebb gazdaság csak két-három éves rész­lettör­lesz­tés­sel tudott ennek eleget tenni – avat be a templomépítés történetébe Balogh János helyi lelkész, az un­gi református egyházkerület es­pe­rese. – Ma már nem lehet ilyen általános adót kivetni, ezért pres­bitériumi határozat született arról, hogy létrehoznak egy alapot, mely­hez elsőként a lelkész, vala­mint a presbiterek járultak hozzá 50-50 hrivnyával. Meg kell vall­jam, ezt követően nem várt neki­buzdulást tapasztaltunk a gyüle­ke­zetben, nagyon sok család érez­te fontosnak a templom felújítására irányuló kezdeményezést, és igyekezett anyagiakkal is támo­gatni azt. Ezenkívül még a Gus­tav Adolf Werk németországi se­gélyszervezet, valamint az egy­házkerületi dia­kóniai osz­tály van segítségünkre.

Mint megtudtuk, az el­múlt esz­tendőben a tetőzetet újították fel, idén nyáron pedig a külső burkolat szépül meg. Mára ez a munka is lassan a végéhez közeledik, s elsősorban a csapi pres­bi­té­rium hozzá­értő építő­mes­tereinek szak­értelmét di­cséri.

Azután már csak a bel­ső tér átfestésére lesz szük­ség, amihez viszont még nem sikerült megfelelő szak­­­­­­embereket találni. A probléma abból adódik, hogy a hagyománytisztelő gyü­le­kezet ragaszkodik a temp­lom­belső eredeti festési technikájához és szín­össze­tételéhez, ami na­gyobb mun­­­kával jár, mint az egy­szerű fehér meszelés.

A templombelső berendezése nem szorul cserére, mivel a vörös fenyőből készült mózesszék, a karzat és a padsorok egy évszázad múltán is eredeti pompájukban szolgálják a gyülekezetet. Ezekre mindössze egy áttetsző lakkréteg kerül majd.

A teljes felújítás várhatóan jövő év nyarán ér véget, így a gyülekezet 2003. augusztus 20-án méltóképpen ünnepelheti a templom felszentelésének szá­zadik évfordulóját.

Popovics Zsuzsanna