Van már szérum kígyómarás ellen

Csak ideiglenesen hiányzott az életmentő szer

2002. július 26., 02:00 , 80. szám

Évente 20-25 kígyómarásos esetet regisztrálnak Kárpátalján, ám mint megtudtuk, nemhogy a körzeti orvosok, de még a járási kórházak sem mindig rendelkeznek az életmentő szérummal.

Ukrajnában nem gyártanak és nem is forgalmaznak a kereskedelemben kígyómarás elleni szérumot, és az életmentő szer csak az Egészségügyi Minisztérium külön engedélyével hozható be az országba – tudtuk meg Jevhenyij Ma­zuren­kótól, a Farmacia megyei termelési egyesülés ve­zér­igaz­ga­tó­jától.

Kárpátalján a szérum be­szer­­­zésével és a kórházak ellátásával kizárólag a Farmacia foglalkozik, mely­nek köz­ponti rak­tá­rába az év első fe­lében egyetlen szállítmány sem érkezett a gyógy­­szerből.

– Ennek több oka van – magyarázza a vezérigazgató. – Részben mi késtünk a rendeléssel, abban az értelemben, hogy idén korán jött a tavasz. Szokatlan módon már májusban előfordultak kígyómarásos balesetek, amikre kiutaltuk tartalék szérumkészletünket. Másrészt a gyár­tó cégnél el­fo­gyott az alap­a­nyag, és csak má­jusban si­került azt pó­tolni. A ren­delés az­­ó­ta megtörtént, és jú­lius elején meg is ér­­kezett tíz ampulla egy­­szerű vi­pera vagy kígyóméreg elleni szé­rum. Áruk eléggé borsos – 99 hr/db –, a költségek azonban nem a beteget terhelik, mivel azt az Egészségvédelmi Főosztály finanszírozza.

Mint megtudtuk, a tíz életmentő ampulla jelenleg a Territoriális Sürgősségi Mentőközpont lera­katán található, ahová baj esetén befutnak a kórházak igénylései, s ahon­­nan rövid időn belül a helyszínre szál­lítható.

Az elkövetkezőkben további tíz egységnyi szérumot várnak a Far­­maciánál, me­­lyek­ből már valamennyi járási kórházba kerül egy-egy ampulla. Korábban Kár­pát­alján évente 20-25 kí­gyó­ma­rásos esetet regisztráltak, az igé­nyelt mennyiség tehát való­szí­nűleg idén is elegendő lesz.

Popovics Zsuzsanna