Szent Anna, Mária édesanyja ünnepén

Búcsú Gerényben

2002. augusztus 2., 02:00 , 81. szám

Idén is megtöltötték a búcsúra érkezők a gerényi római katolikus templomot. A nyolcszögletű, tizenegyedik századi szentélyéről híres templomban év közben görög katolikus szertartás szerint miséznek, de évente egyszer a hagyományokhoz híven római katolikus mise keretében méltatják a temp­lom védszentjének ünnepét.

Idén Mészáros Domonkos ungvári plébános celebrálta az ünnepi misét, melynek menetét a magyarul nem tudó résztvevők Szulincsák Sándor ungvári káplán ukrán nyelvű tolmácsolása révén követték nyomon.

– Isten csodálatos szeretetét tiszteljük abban, hogy Szent Anna leánya, Mária lett a Megváltó édesanyja – hangoztatta Domonkos atya szentbeszé­dében. – Szent Anna minden nagymama példaképe és oltalma. Gyermekét a Szentírás szerint nevelte, aki bár sokféle módját megtapasztalta a szenvedésnek, mégis min­dig boldog volt. Ez a boldogság az emberi lét értelmének alapja. A jövő boldogságának útja pedig a családok belső, lelki élete, valamint a keresztény családok összefogása.

A szentmisén ez alkalommal az ungvári egyházközség énekkara szolgált Szakács Emil vezetésével. A szent áldozást énekes körmenet követte, melyen a jelenlévők együtt tisztelték az oltári szentséget.

Imre Adrienn