Zengjen hálaének

Kántoroknak osztottak diplomát

2002. augusztus 2., 02:00 , 81. szám

Tizenkét szolgálatra kész fiatalt nyilvánítottak hivatalosan kántorrá a beregszászi református templomban a hétvégén megtartott hálaadó istentiszteleten. Mint azt köszöntőbeszédében Kő­rözsi Sándor lelkipásztor, a Beregi Református Egyházmegye Hymnoló­giai Bizottságának elnöke hang­­­­súlyozta, ez az alkalom nem záróakkordja egy hároméves küzdelemnek, hanem kezdete egy szép és nemes, ugyanakkor megpróbáltatásokkal teli szolgálatnak. Minden istentisztelet egy-egy vizsga, mondta, melyen a vizsgabizottság elnöke maga az Isten, aki a szolgálatra elhívta őket. Kopasz Gyula Bereg megyei esperes az Isten dicséretének miértjéről és hogyanjáról beszélve helyezte a frissdiplomások szívére, hogy az ő elhívatásuk egyetlen szóval kifejezve hal­lelujah, vagyis dicsérd az Istent, majd hozzátette, hogy a kántorok szolgálata tovább tart, mint a lelkészeké, hiszen a mennyországban nem lesz igehirdetés, de énekkarok lesznek. A továbbiakban Ladányi Katalin, a Hym­nológiai Bizottság tagja ismertette a kántorképző munkáját, majd a kántorok szolgálata következett.

Az oklevelek átadását követően Zán Fábián Sándor egyházkerületi főjegyző köszöntőjében arra hívta fel az ünnepeltek figyelmét, hogy ez a papírlap ne csak a küzdelmekkel és sikerekkel teli évekre emlékeztessen, hanem arra, hogy az Úr kiválasztottai ők, akiket Ő maga állít szolgálatba.

A Hymnológiai Bizottság szeptemberben újabb évfolyamot indít, melyre szeptember 15-ig várják a jelentkezéseket az esperesi hivatalban.

O. T.