Taracközi Gerzson: Az élet Isten ajándéka

Isten éltesse!

2002. augusztus 16., 02:00 , 83. szám

Lelkipásztor és menedzser – röviden így lehetne jellemezni a beregszászi református gyülekezet vezetőjét. Időnként borotvaélen kell táncolnia, mivel időbeosztását nemcsak a gyülekezet élete befolyásolja, hanem többek között családja egészségi állapota is. Mint mondja, születésnapján nem magát ünnepelteti, sokkal inkább azokat, akiknek életét köszönheti.

– Két nagy élmény kapcsolódik számomra a születésnapok ünnepléséhez. Az egyik nem sokkal megtérésem után történt, amikor rádöbbentem, hogy az élet az Isten ajándéka. Tehát nem önmagamat kell megünnepeltetnem, mint ahogy azt nagyon sokszor szoktuk, hanem valamiféle hálaérzés kell, hogy eltöltsön, amiért Isten megajándékozott engem ezzel a földi élettel. A másik meghatározó élményem a feleségem révén ért. Amikor először próbáltuk meg felköszönteni egymást, azt juttatta eszembe, hogy az én születésem valójában annak az édesanyának az ünnepe, aki vállalt engem. Isten után neki kell elsősorban köszönetet mondanom, mert ő vállalta azt, hogy kihord, megszül, felnevel. Azóta, amikor születésnapunk van, mindig az édesanyáinkra gondolunk.

– Mi az, amit örökségként kapott szüleitől?

– Ami vagyok, annak az emberi oldalát szüleimnek köszönhetem, tehát a természetemet, a jellemvonásaimat. Nem mindig vagyok vele megelégedve, nem mindig tetszik nekem, de minden tulajdonságomat, viszonyulásomat, értékrendemet a szüleimtől kaptam. Ha konkrét jellemvonásokra gondolok, akkor talán édesanyámtól a szelídlelkűségét örököltem, ugyanakkor az édesapám határozottsága is megvan bennem. Mikor melyik kerekedik felül, az jellemző rám.

– Milyen képek ugranak be, ha a családi házra gondol?

– Elsősorban azok a pillanatok, amiket együtt töltött a család: egy téli szánkózás vagy egy nyári kirándulás az erdőben, bográcsfőzés, a nagy családi beszélgetések, amikor esténként összegyűlt a rokonság, és megtárgyalták a hétköznapok dolgait.

– Mit szeretne még elérni ahhoz, hogy teljesnek érezze az életét?

– Azt hiszem, hogy már teljesnek mondhatom az életemet. Ha az Úr Isten most kivenne ebből a világból, hálaadással köszönném meg ezt az időt, mert megismerhettem az Úr Jézust, az életem rendeződött Istennel, s ez az, aminek meg kellett történnie. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy már lemondtam az életről, csak megváltozott az életszemléletem, az értékrendem. Tele vagyok tervekkel, ötletekkel, gondolatokkal a jövőmet illetőleg. Minden napnak megvan a maga feladata, a tervek legfőképpen a szolgálatra, a családra vonatkoznak. Szeretnék harmonikus családot látni magam körül, ahol a gyermekeim megkapnak mindent, amit én is megkaptam, sőt annál kicsivel többet. Másrészt a feleségemet boldoggá tenni különösen fontos dolog számomra. A gyülekezetet illetőleg pedig minden kezdeményezésünk azt szolgálja, hogy még inkább az Isten felé tudjuk vezetni az embereket, egyre több áldást nyerve ezáltal.

– jázmin –