Vitéz László, labda és ünnepélyes okmányátadás

Falunap Kisdobronyban

2002. augusztus 16., 02:00 , 83. szám

Vasárnap zenétől, jókedvtől volt hangos a helyi sportpálya Kisdobronyban, ahol harmadízben gyűlt falunapra a község és a környező falvak szórakozni vágyó közönsége.

A szervezők – a helyi községi tanács és a KMKSZ helyi alapszervezete – elsőként színvonalas kulturális műsorra invitálták a né­pes vendégsereget. Színpadra léptek többek között a helyi és az Esze­nyi Művészeti Iskola kise­gyüt­te­sei és tehetséges szólistái, az Ungvári Járási Művelődési Osztály Druzsba műkedvelő együt­­­tese, valamint a bátyúi Cók-Mók bábszínház, melynek Vitéz László alakjára épülő előadása ezúttal is elsöprő sikert aratott. A humoros műsorvezetésről Pit­kin, a hangulatos talpalávaló­ról pedig a Co­lor együt­tes gondoskodott, igyekezvén minden ko­r­osz­tály kívánságának ele­get ten­­ni.

A helyi focirajongók eköz­­­ben szurkolhattak az utcák csapatainak rész­vételével meg­­rendezett minifoci-bajnokságon. A nap folyamán volt még sportvetélkedő, tombola, a táncos kedvűek pedig késő estébe nyúló mulatságon szórakozhattak.

A falunap keretében 15 frissen kiadott magyar igazolvány is gazdára talált, mellyel a koronás okmányok tulajdonosainak száma Kisdobronyban 110-re emelkedett.

Popovics Zsuzsanna