Kilenc üstben főtt a bográcsgulyás

Nagydobronyi falunap

2002. augusztus 30., 02:00 , 85. szám
Benedek Mariska és Szanyi Erzsébet az üst mögött

Vasárnap nagyszabású rendezvénysorozat keretében méltatták Ukrajna függetlenségének 11. évfordulóját és a község napját Nagy­dob­rony­ban. Az esemény délelőtti istentisztelettel vette kezdetét, az egészen kicsinyek pedig a helyi kultúrházban szórakozhattak a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Ficseri Gyermekstúdiójának Csiz­más Kandúr c. mesejátékán.

A hivatalos megnyitón elsőként Őr Hidi László, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, valamint Szilvási Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket és a vendégeket, köztük Szabadi Jánost, Bakonyjákó testvérközség polgármesterét. A szónokok hangsúlyozták: az immár harmadik alkalommal megrendezett falunap is azt igazolja, hogy a nagydobronyi emberek tisztelik szülőfalujukat, szeretnek itt élni és dolgozni mint jó magyarok és egyben az ország lojális, sikeres állampolgárai.

A nap további részében színvonalas kulturális műsor várta az érdeklődőket. Felléptek többek között a helyi óvoda kis művészei, a nagydobronyi hagyományőrző népdalkör és tánccsoport, valamint a Kisdob­ronyi Művészeti Iskola tehetséges növendékei. A sportkedvelők eközben kispályás futballmérkőzés keretében döntöttek az utcacsapatok közti elsőségről, melynek döntő csatáját az Öregfiúk és a Vállalkozók csapata vívta 5:1-es végeredménnyel. A falu legerősebb emberének 17 nevező közül Szanyi József középiskolai tanár bizonyult, aki 59 másodpercig tartott egy jókora szekérrudat. A gyerekek közben tréfás vetélkedőkön – gólyalábon járás, fapapucsban futás, kötélhúzás, sárkányeregetés, vízhordás – mérhették össze erejüket és ügyességüket.

Estére terítékre kerültek a bográcsfőzők ízletes „pályaművei” is, melyek közül az Optima csapat körömpörköltje bizonyult a legízletesebbnek és fogyott el leghamarabb. A népünnepélyt hajnalig tartó táncmulatság zárta, melyhez a Color együttes szolgáltatta a talpalávalót.

A szervezők munkáját dicséri, hogy a jelenlévők sürgősségi ellátását állandó egészségügyi ügyelet, a környezet tisztaságát pedig számos szemétgyűjtődoboz szolgálta, ami követendő példa lehet a hasonló rendezvények szervezői számára.

P. Zs.