Búcsú és városnapi ünnepség Nagyszőlősön

Több száz zarándok Mária ünnepén

2002. szeptember 6., 02:00 , 86. szám

Jézus szülőanyja, Mária mennybevétele napjának ünneplésére gyűltek egybe a környék görög katolikus egy­­házközségeinek hívei augusztus 28-án Nagyszőlősön. A hagyományos nagybúcsú színhelye ezúttal is a város központjában lévő park volt, ahová több száz zarándok látogatott el. Délután színes városnapi prog­ram­­­­sorozat keretében méltatták Nagyszőlős megalapításának 740. évfordulóját.

A liturgia a Szűz Mária engesztelését és oltalmát kérő közös énekléssel és imádsággal vet­te kezdetét, majd az evangéliumi felolvasást követően Mi­roszlav Szip­­ko tekeházai pa­ro­chus tartott ünnepi prédikációt.

– Mária elé, az Ő tisz­teletére gyűltünk ma itt össze, aki úgy tekint ránk, mint gyermekeire – mondta Miroszlav atya. – Szüntelenül imádkozik értünk, bűnös gyermekekért, haladékért és megbocsátásért esdekelve a Mindenható előtt. Földi élete örök példája annak, hogyan kell Istenre figyelve, Istennel békében élni, mindenkor alázattal és lelki csendességben.

A magyar ajkú hívekhez szólva Bendász Dániel esperes a Szűz Mária iránti tiszta szeretetre buzdította a megjelenteket.

– Szent Ambrus szavaival élve, úgy szeressük a Boldogságos Szűz Má­riát, mint a le­­­vegőt, a vizet, a Föl­det és a tüzet – hang­sú­lyozta. – Úgy szeressük, mint életadó melegséget, tápláló anyaföldet, mint az örök kegyelemkérőt. Szolgálja ezért ez az ünnep valamennyi hívő hitbéli megerősödését, a bűnösök megtisztulását és a keményszívűek megvilágosodását, hitre jutását.

A szentáldoztatást Tarasz Lósz­­ka esperes, nagyszőlősi parochus vezetésével Trescsula Lász­­ló, valamint Román János, Pável Horvát, Georgij Bácskai és Leontin Szajkó felszentelt papok végezték. A búcsú közös szentségimádással, könyörgéssel és körmenettel ért véget.

A Nagyszőlős alapítása 740. évfordulójának tiszteletére rendezett program keretében a Pe­rényi-park szabadtéri színpadán fel­lé­pett többek között a helyi művészeti iskola népi hangszeres együt­tese és kamarakórusa, a városi szabadidőközpont vokális együttese és kvartettje, az Era és Galaktika tánccsoport, valamint az esztrádzenei előadók közül Erik Vajda, Va­szil Tarnaj, Taty­jana Kopcsa, Gricenkó Ágnes és sokan mások. A városi fúvószenekar kiváló zenével, a helyi óvo­dák és iskolák növendékei pedig szemet gyönyörködtető virágkompozícióikkal tették színesebbé és látványosabbá az ünnepet. A késő estébe nyúló népünnepélyt tűzijáték, illetve jó hangulatú mu­lat­ság zárta.

P. Zs.