Amivel meg kell tanulni együtt élni...

Sztóma

2002. szeptember 13., 02:00 , 87. szám

A betegség szinte mindig egy­fajta törést jelent és hosszabb-rö­videbb életmódváltással jár. Vannak azonban esetek, amikor a betegség következményei vissza­fordít­hatat­la­nok, egyszer s mindenkorra megvál­toztatják a beteg további életét. Ezek körébe tartoznak az úgynevezett sztó­más sebészi beavatkozások, melyek során a bél vagy más üre­ges szerv hasfali kiültetésre kerül.

Sz. Mária egy évvel ezelőtt szembesült azzal, hogy súlyos beteg. A háromgyermekes édesanya igazi tragédiaként élte meg a szakorvosok által diag­nosztizált végbélrákot, majd a műtéti beavatkozás várható sztó­más kimenetelét.

– Tudtam, hogy nagy a baj, és folyamatosan arra gondoltam, va­jon túlélem-e? Rengeteg vizs­gá­laton mentem keresztül, előbb a da­ganat fajtájára, milyen­ségére, majd nagy­ságára, a betegség stádiumára vonat­ko­zólag. Az újabb sokk akkor ért, amikor kiderült, hogy a tumor rossz­in­dulatú és csak a végbéllel együtt távo­lítható el. A végsőkig bíztam abban, hogy talán még­sem lesz szükség a kivezetésre, és – milyen gyarló is az ember! – miután túléltem egy meglehetősen rizikós, harmadik kate­gó­riájú műtétet, az első kérdésem kizárólag a sztómára vonatkozott...

– Mennyiben változtatta meg ez az új állapot az életét?

– Az első időkben még az esetleges áttétek miatt aggódtam, majd miután a kontrollvizsgálatok nem jeleztek ilyet, igyekeztem mielőbb alkalmazkodni a sztóma hozta változásokhoz. Kezdetben sok vesződséggel járt kitapasztalni, hogy számomra melyik tasakfajta a legal­kal­masabb, milyen bőrragasztó nem okoz irritációt, milyen időszakonként van szükség a bélsár eltávolítására stb. Mivel műtétemre a debreceni klinikán került sor, hamar összeköttetésbe kerültem a Magyar ILCO Szövetséggel. Magyar­or­szágon többéves gyakorlata van annak, hogy az ILCO-klubok tagjai műtét előtt és után felkeresik a betegeket és sze­mé­lyes tapasztalataik átadásával igye­kez­nek elviselhetővé tenni a nehéz órákat, napokat. Hazatérve aztán újabb gond­dal szembesültem, nálunk ugyanis tel­jes egészében a betegre hárul a sztóma­ta­sakok és különböző segédeszközök beszerzése, melyeket a honi gyógy­szer­tárak ráadásul nem is forgalmaznak. Az említett szövetség ugyan ellátott egy fél évre fóliatasakkal (értéke meg­ha­ladja a kilencvenezer forintot), később a Református Egyházi Patika is segítségemre volt, ez azonban nem biztosít végleges megoldást.

– A probléma aktualitását mutatja, hogy Kárpátalján jelen­leg majd ezer sztó­más beteg él, és számuk évről évre nő – mondja dr. Volodimir Ignát, a megyei onkológiai kórház sebészeti osztályának vezetője. – Kórházunkban pél­dá­ul évente átlagosan 250 vas­tag­bél­rákműtétre kerül sor, me­lyek harminc százaléka végződik hasfali kiültetéssel. A tapasz­talatok azt mutatják, hogy a páciensek zöme mentálisan nehezen viseli a sztó­má­val járó maradandó változásokat. Az osztálynak sajnos máig nincs pszi­chi­áter szakorvosa, a betegek utókezelését így jelenleg a nővérek, valamint az operáló orvosok látják el, ami azonban messze nem egyenértékű a szervezett rehabilitációval.

– Van-e, lesz-e Sztómások Szövetsége Kárpátalján?

– Magyarországon 1980-ban ala­kult meg az ILCO Szövetség, melynek mun­kájába a külhoni kollégák révén néhány évvel ezelőtt mi is betekintést nyer­het­tünk. Mintájára 2000-ben a megyei on­kológiai kórház szerve­zé­sé­ben és az egykori betegek bevonásával mi is életre hívtunk egy hasonló egye­sü­letet. Az alakuló ülésen elfogadták az ala­pí­tó okiratot, megválasztották a tisztségviselőket, később megszerveződött a tagság. Idővel a megyei költségvetés némi pénzzel is segítette a kez­demé­nye­zést, amelyet azonban, megfelelő tapasz­talatok és vezetői agilitás híján, nem si­került teljes egészében kibontakoztatni. Ter­mé­sze­te­sen nem adjuk fel, a közel­jö­vőben ter­vez­zük a szövetség teljes körű önál­ló­sí­tását, aktív tagjainak képzését, hogy va­lóban segítségére lehessenek beteg­tár­saiknak. Ami a széklet- és vize­let­tartó tasakokat illeti, elmondanám, hogy az onkológiai kórház patikájában, orvosi rendelvény ellenében, ezen kel­lé­kek valamennyi sztómás rendel­­ke­zé­sére állnak, mégpedig térítésmentesen. Igaz, a hazai gyártmányú tasakok nem a legjobb minőségűek, de jobb híján használhatóak. A külföldi gyártmányú tasakok és segédeszközök azonban valóban nagyon drágák. Például, öt tasak és a hozzá tartozó ugyan­ennyi gyűrű ára jelenleg 140 hriv­nya. Az optimális megoldás termé­szetesen az állami térítés lenne, aho­gyan az a nyugati vagy baltikumi országokban is történik.

Popovics Zsuzsanna