Meglepetések évada

2002. szeptember 13., 02:00 , 87. szám

Ukrajnában a politikai szezon vagy a parlament őszi ülésszakával, vagy a függetlenség napi ünnepségekkel kezdődik. Az idén a második variáns jött be, mivel Kucsma elnök szenzációs kezdeményezést jelentett be ünnepi beszédében. Jelezte: elérkezettnek látja az időt az elnöki hatalom megnyirbálásához, az áttéréshez a parlamenti-elnöki berendezkedésre.

Azóta ez a téma van a politika középpontjában, mindenki erről mond véleményt, illetve ezzel kapcsolatban fejti ki saját álláspontját. A dilemma lényegét az adja, hogy a bejelentett célokat nehezen lehet összhangba hozni a Garantáló céljaival és tényleges hozzáállásával (a „Garantáló” Kucsma egyik neve az ukrán politikai szlengben). Kucs­ma állást foglal az arányos választási rendszer mellett, amelynek a bevezetését, vagy az elmozdulást annak irányában, korábban nyolcszor vétózta meg. Kész átadni a hatalmat azoknak a pártoknak, amelyekről korábban nagyon őszintén és közvetlenül úgy nyilatkozott, hogy Ukrajnában díványpártok vannak: egy díványon több is elfér belőlük.

De ha egyszer nem lehet komolyan venni, hogy hosszú tépelődés után az elnök száznyolcvan fokos fordulatot tett korábbi – 10 éven keresztül következetesen folytatott – hatalomkoncentráló politikájához képest, akkor mit akar elérni ezzel a zavarba ejtő politikai húzással?

Az egyik kézenfekvő magyarázat éppen ez: össze akarja zavarni ellenfeleit. Azok tüntetéseket szerveznek, hogy csökkentsék az elnöki hatalmat, mire ő azt mondja: tessék, én magam állok a parlamentarizmushoz vezető átmenet élére. Na erre mit léptek?

A zavarodottság valóban óriási, de nem csak az ellenzéki táborban. Az elnöki tábor nagyobbik része sietett támogatásáról biztosítani az ellenzéki kezdeményezéseket, ezzel együtt támadni az ellenzéket, mondván, hogy az leleplezi magát. Medvedcsuk és a szocdemek érvelése eléggé logikus, az ellenzék – különösen a Mi Ukrajnánk – nem is a demokráciát akarja növelni az elnöki hatalom csökkentésével, hanem ezzel az elnöki túlhatalommal akarja felruházni Juscsenkót.

Ebből következik a történtek második lehetséges magyarázata. Medvedcsuknak nem sikerült megoldani a Juscsenko-problémát (azaz kivel lehetne megveretni a „messiást” a 2004-es elnökválasztásokon), és ezért meggyőzte a Garantálót, hogy a legbiztosabb megoldás az elnöki hatalom leépítése, mielőtt még az rossz kezekbe kerülne.

Vannak, akik jóval egyszerűbb kombinációval számolnak. Az elnöki tábor némely képviselője például a jelenlegi elnöki terminus meghosszabbítását javasolja a nehéz alkotmányos átmenet idejére. Hátha az elnök csak azt akarta kipróbálni, mennyire hűségesek az emberei, kitartanak-e azok az elnöki irányvonal (a hatalom minél teljesebb összpontosítása a Garantáló kezében) mellett még akkor is, ha a gazdájuk kész lenne lemondani róla.

Egyébként a hatalomról való lemondás nem közvetlen perspektíva. Az alkotmányt gyakorlatilag át kell írni a parlamentarizmushoz való áttéréshez, ami időigényes procedúra. Ráadásul egy csomó részlet nem világos. Például azt sem tudni, hogy az elnök az erőszakszervezeteket felügyelő miniszterek kinevezését is átadná-e az alakítandó koalíciós kormánynak. E nélkül ugyanis joggal tekintik mézesmadzagnak a felajánlást azok, akiknek szól. Vagyis elsősorban a Mi Ukrajnánk mozgalom mérsékeltjei, élükön Viktor Jus­csen­kóval.

Az utóbbi egyébként ragaszkodik hozzá, hogy a koalíciós kormányt – ha lesz ilyen – közvetve vagy közvetlenül ő irányítsa. Kevéssé valószínű, hogy ezt a második legfontosabb kívánságot teljesítsék. Az első kívánság az értelemszerűen Medvedcsuk leváltása lenne.

Ami az elnöki kezdeményezések államelméleti részét illeti, arra a „messiás” meglepő egyenességgel reagált. Ő természetesen hosszú távon támogatja a parlamentarizmust mint kormányformát, de az ukrajnai politikai kultúrát, vagyis az ukrán társadalmat nem tartja kellően érettnek ehhez.

Közben az ukrán tömegtájékoztatás mégiscsak elkezdett beszélni a szeptember 16-ra tervezett tüntetésekről. Igaz, olyan értelemben, hogy azok kudarcra vannak ítélve, mert az ukránokat valamilyen konkrét zsebbevágó (pl. közüzemi díjak emelése) ok nélkül nem lehet utcára vinni. Ezzel egyet lehet érteni. Marad a kérdés, hogy a Juscsenko nélküli ellenzéknek (a kevésen belül) mennyi embert, és meddig sikerül Kijev közterületein tartani.

Tyimosenkót és Morozt, de még Szimonyenkót sem igen zavarta meg az elnöki kezdeményezés az eltervezett forradalom elindításában. Juscsenko pedig szokásához híven lavírozik. Lehet fogadásokat kötni: részt vesz-e az elnökpárti erőkkel a kormányalakításban, csatlakozik a tüntetőkhöz, vagy ragaszkodik a se ide, se oda álláspontjához. A bukmékerek az utóbbi variánsért fizetnék a legkevesebb pénzt.

SZ. K. M.