A Szent Kereszt felmagasztalása

Bérmálás és búcsú Beregszászban

2002. szeptember 20., 02:00 , 88. szám

A katolikus egyházban szeptember 14-én a Szent Kereszt felmagasztalását méltatják. Ekkor ünnepli templomának búcsúnapját a beregszászi római katolikus egyházközség is.

Az idei alkalmat még ünnepélyesebbé tette, hogy 18 fiatal ezen a napon bérmálkozhatott meg és válhatott nagykorúvá Krisztusban. Ennek tudható be, hogy a szo­kásosnál is többen jöttek el, hogy együtt ünnepelhessenek e kettős ünnepnapon.

A szentmise kezdete előtt a zarándokok keresztúti ájtatosságot végeztek, amellyel felidézték Krisztus szenvedésének egy-egy állomását, amelyekre a templom falán látható stációk is emlékeztetnek.

Az egyházközség nevében Bárdos István köszöntötte Majnek Antal püspök atyát, aki szentbeszédében a bérmálkozókhoz szólt. Mint mondta, most ők választottak és döntöttek a római katolikus vallás mellett és nem a szülők vagy valaki más. Ezt követően Bohán Béla plébános bemutatta a bérmálkozókat a püspök atyának. A keresztségi ígéret megújítása után a püspök krizmával keresztet rajzolt a bérmálkozók homlokára e szavakkal: „Vedd a Szent­lélek ajándékának jelét”.

A továbbiakban a bérmálkozók olvashatták fel az egyetemes könyörgést, s ők járulhattak először szentáldozáshoz.

Az ünnepi áldás után a hívek hódolatukat fejezhették ki a Szent Keresztnek.

Váradi Natália