Dalok lélektől lélekig
Sillye Jenő: Nem a zene érdekes, hanem az üzenete
Sillye Jenőnek, a modern egyházzene egyik magyarországi elindítójának dalai a keresztény fiatalok kedvencei közé tartoznak határon belül és kívül. Harminc év alatt több mint 300 dal szülőatyja lett, szövegei olyan érzéseket, élményeket közvetítenek, amelyek sokakban találnak visszhangra. Népszerűségükhöz természetesen a fülbemászó dallam is hozzájárul.
– Magyarországon a 60-as évek második felében indult el ez a műfaj – meséli a dalszerző. – Néhány barátommal úgy éreztük, hogy a beat és a tágabb értelemben vett rockzene a legalkalmasabb arra, hogy a hitünkről énekeljünk. Merész vállalkozásnak tűnt számunkra dalba önteni és elénekelni vallásos érzelmeinket, tapasztalatainkat. Eleinte kisebb-nagyobb baráti közösségekben, templomos hittanórákon énekeltünk, aztán elkezdtek minket hívogatni. Először a Duna-kanyar templomait jártuk néhány akusztikus gitárral, esetleg egy-egy fuvolával, furulyával. Sokak szemében botrányos volt, hogy csörög a gitár a templomban. Mi azonban azt láttuk, hogy a fiataloknak ez nagyon tetszik. A rendszerváltás után sokszor szóba került, hogy nekünk is nyitnunk kellene, mert nagy, evangelizálásra szoruló tömegeink vannak. Templomba ők nem mennek el, Istent nem nagyon ismerik, s nehéz velük hagyományos vallásos nyelven beszélni. A mi dalaink azonban nagyon is alkalmasak arra, hogy megszólítsuk őket. Ki kellett lépnünk a templomokból, s elfogadni a művelődési házak meghívásait is. Ez persze sok gonddal járt, mert hangtechnikai berendezéseket kellett szereznünk, de az Isten mindig segített. Ettől függetlenül az előadásaim 80%-át a mai napig egy szál gitárral szoktam tartani a templomokban. Néhány barátommal beülünk a kocsiba és jövünk-megyünk határon innen és túl. Nagy öröm nekem, hogy az ötvenen túl is folytathatom, hiszen mi ezzel tudjuk elmondani mindazt, ami a szívünkben, lelkünkben van.
– Közben megszülettek a gyermekei, akik ma már aktív részesei a koncerteknek…
– Négyen közülük már felnőtt fiatalok, a legkisebb fiam, Gábor tizenhárom éves. A nagyok, ahogy cseperedtek, mindig ott tébláboltak közöttünk. Ebben a zenében nőttek fel, nekik ez volt természetes. Boldogító, jó érzés, hogy a fiaim ma már partnereim, zenésztársaim.
– Hogy érzi, van helye ennek a zenének a mai fiatalok mindennapjaiban?
– Az elmúlt harminc évben körülbelül 300 dalt írtam. Talán sok, talán kevés, de nagyon sokból imádság lett a fiatalok számára, s nekem rendkívül nagy élmény volt, hogy eljutottak a határon túlra is. A tömegkommunikációban továbbra sem kapunk sok helyet. Hosszú folyamat lesz még, míg a zenei szerkesztők merik vállalni, hogy ugyanúgy szerepeltessenek bennünket is a televízióban, a rádióban, mint bármelyik más világi zenekart. Sokan azt gondolják, hogy ez rétegzene, de ez nem így van. Az emberek döntő többségének vannak vallásos érzései, s ne zenei szerkesztők döntsék el, hogy ki milyen szinten éli ezt meg. A katolikus adásokban rendszeresen jelen vagyunk, a Duna Televízióban volt egy önálló koncertünk, az pedig természetes, hogy a liberalizmust hirdető médiák nem fognak bennünket favorizálni. Nekik más értékeik vannak. Mi azonban nem keseredünk el, és azt hiszem, sok örömet tudunk adni az embereknek.
– Alkalmas ez a fajta zene a misszionálásra?
– A hit továbbadása nem csak úgy megy, hogy kiteszünk egy plakátot és várjuk, hogy jöjjenek az emberek. Ha egy hívő fiatalnak van olyan ismerőse, akiben beszélgetés közben felmerül az igény, de egy templomba nem tudja bevinni, akkor elhívja a koncertre, esetleg kazettát, cd-t ad neki. Rengeteg fiatal indult el a hit útján ezen a zenén keresztül, mert úgy érzi, hogy ha mások így tudnak énekelni Istenről, a hit értékeiről, az nem lehet akármi. Nem a zene érdekes önmagában, hanem hogy mit visz tovább, mit ad át. Másrészt, a mi koncertjeinken nem kábítószereznek, nem italozgatnak, hanem egyfajta belső szépséget kapnak. Valami megszületik a szívben, a lélekben, és nem másnaposak a fiatalok utána, hanem lendületet, erőt nyernek, s valami szebbet, jobbat, különbet akarnak ezentúl csinálni.
Olasz Tímea
