Kevés külföldi kiállító

Nemzetközi turisztikai kiállítás és vásár Ungváron

2002. szeptember 27., 02:00 , 89. szám

Tureurocentr–Zakar­paty­­­­­tya 2002 címmel szeptember 19–22. között nemzetközi turisztikai vásárt rendeztek Ungváron mintegy 60, többségében kárpátaljai kiállító részvételével.

A turisztikai és uta­zási irodák, va­lamint a kapcsolódó ipa­r­­­­ágak és a megye járásainak stand­­­­­­­­­­jai bő­séges tájékoztatást nyújtottak az egyes kárpátaljai régiókról és az ott igénybe vehető turisztikai szolgáltatásokról, amit a régió népzenei hagyományainak bemutatói kísértek. A rendezvény programját a szakemberek és vendégek számára szervezett, Kárpátalja turisztikai kínálatát megismertetni hivatott szakmai kirándulások egészítették ki.

Az impozáns seregszemle egyértelműen bizonyította, hogy az ágazat mind volumenét, mind kínálatát tekintve fellendülőben van. Ugyanakkor a vásár kínálta reklámlehetőség s a megnyitóból ítélve a közönség részéről tapasztalható élénk érdeklődés ellenére a vártnál valamivel szerényebb volt az érdeklődés az ágazat szereplői részéről. Mindenekelőtt a résztvevő külföldi, s ezen belül a magyarországi cégek viszonylag csekély száma tűnt fel.

A szervezők – a megyei állami közigazgatás turisztikai és rekreációs főosztálya, a megyei tanács, az Interart Egyesülés, a Kárpátaljai Kereskedelmi és Ipari Kamara – szerint a kiállításnak jövőre folytatása várható.

B. J. – ntk