Új tervek, rendezvények

Tisztújítás a munkácsi nyugdíjasklubban

2002. szeptember 27., 02:00 , 89. szám

Szeptember 23-án tartotta beszámoló-tisztújító közgyűlését a munkácsi nyugdíjasklub.

A klubtagok elfogadták a leköszönő választmány munkájáról készült beszámolót, majd megválasztották az új elnökséget. A résztvevők felhatalmazták az elnökséget, hogy ismételten kezdeményezze a nyugdíjasklub önálló jogi személyként való bejegyzését.

A közgyűlést követően az elnökség máris munkához látott, és megválasztotta a tisztségviselőket. A szervezet elnökévé ismételten Polyák Évát választották, helyettesévé és a kisegyüttes felelősévé pedig Fazekas Sándort. A titkári teendőket Lehotay Erzsébet látja majd el. További tisztségviselők: ügyintéző: Polyák Mihály; pénztárnok: Lautner Erzsébet; fotós: Kapornay Ilona; énekkarvezető: Gulácsy Emma; történelmi rendezvények felelőse: Matl Ottó; technikai felelős és a nagy zenekar felelőse: Pfiszter József; etikai ügyek felelőse: Gajdos György; az ellenőrző bizottság: Halusz Sándor (elnök), Olekszi Klára, Uray Béla és Fényes Alla.

Döntés született továbbá a következő negyedév programjáról is, amelynek első eseménye október 6-án lesz, amikor is az aradi vértanúkról emlékeznek meg.

V. N.