Ünnepelt és mulatott a falu

Falunap Szernyén

2002. szeptember 27., 02:00 , 89. szám

Idén első ízben rendeztek falunapot a zömmel magyarlakta munkácsi járási településen. Az ünnepség a falu központjában vette kezdetét az első és második világháború, valamint a sztálini lágerek mártírjainak emlékművénél. A szervezők nevében Bimba Károly iskolaigazgató üdvözölte a vendégeket és az egybegyűlteket, majd Tóth János, a községi tanács elnöke mondott köszönetet a rendezvény támogatóinak.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke beszédében az olyan események fontosságát hangsúlyozta, amikor együtt ünnepelhet a falu, erősítve a közösség összetartozásának érzését. Ezután Horkay Mária, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke Szernye község történelmét idézte fel.

Immár 12 éves múltra tekinthet vissza a magyarországi Kisújszállás és Szernye közötti testvér­települési kapcsolat. Kerezsi János önkormányzati képviselő, a kisújszállási küldöttség vezetője ennek okán emléklapokat adott át a két település közötti kapcsolatok fejlesztéséért sokat tett szer­nyei­ek­nek. Az ünnepség az emlékmű megkoszorúzásával folytatódott, végül a falunapra kilátogatók az iskola parkjában megemlékeztek Balogh Sándor kántortanítóról, az egykor híres szernyei Gyöngykaláris együttes alapítójáról.

Ezután a futballpályán folytatódott a rendezvénysorozat a helyi műkedvelők műsorával. Nagy sikere volt a munkácsi KMKSZ-­alap­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­szervezet kis­együttesének, valamint az iskolások által szer­vezett termés- és honismereti kiállításnak.

Az ügyesebbek sportvetélkedőn mérhették össze erejüket, míg a helyi öregfiúk futballcsapata Kisújszállás együttesével mérkőzött meg, majd a Szer­nye–Barkaszó összecsapásra került sor a hideg őszi esőben.

Azok, aki elfáradtak és meg­éheztek, megpihenhettek egy-egy korsó sör, illetve egy tányér bográcsgulyás mellett.

Váradi Natália