Sikerek és melléfogások a kijevi politikai jósdában

Belpolitika

2002. október 25., 02:00 , 93. szám

Egy-egy jelentősebb ese­mény kapcsán az elemzők hajlamosak nagyon gyor­san nagyszabású és hosszú távú előrejelzéseket gyártani. Ezek aztán hamar feledésbe is merülnek – szerzőik nem szívesen szembesülnek mel­léfogásaikkal. A magam részéről én inkább kérdéseket szoktam feltenni, amelyek egy részére az idő megadta a választ.

A parlamenti választásokat követően mindenki készpénznek vette a nagy frakciók széthullását a házelnök megválasztása után. Ez végül is mindössze a hatalompárti Jedával történt meg, a Juscsenko-blokkból csak lemorzsolódtak néhányan. El lehet tehát mondani, hogy az adminisztratív korbáccsal és pénzügyi mézesmadzaggal összetákolt formációk még az ukrán viszonyok között sem lehetnek hosszú életűek. A Mi Ukrajnánk kitartása ugyanakkor a közös érdek összetartó erejét demonstrálta: Juscsenko továbbra is a legesélyesebb elnökjelölt. Aki ehhez kötötte egyéni boldogulását, az ki is tartott mellette, annak ellenére, hogy csábították, ijesztgették és a blokkon belül képviselőtársai nagy részét is konkurensnek tekinti.

Az adminisztratív-pénzügyi módszerek parlamenti potenciáljának kimerülését jelzi a többség kudarca is. Múlt csütörtökön (17-én) kínálkozott volna az első lehetőség arra, hogy az ülésterem tablóján megjelenjen valamelyik szavazás után a 231-es szám, vagyis annyi igen szavazat valamely kérdésben elrendelt szavazás kapcsán, ahányan nyilatkozatot tettek a többségbe való belépésükről. Mint emlékezetes, ez a kísérlet Viktor Medvedcsuknak, az elnöki adminisztráció vezetőjének nevéhez fűződik, aki ko­ráb­ban Juscsenko kizárásával akart működőképes többséget összehozni. A bukás igen látványosra sikeredett, hiszen az új formáció már azelőtt felmondta a szolgálatot, hogy hozzáfogott volna kitűzött céljai eléréséhez, a bizottsági helyek újraosztásához, a költségvetés elfogadásához és a koalíciós kormány megalakításához.

Igaz, ebben szerepet játszott az elmúlt hét leghangosabb botránya, a Grigorisin-ügy. Gri­gorisin egy orosz állampolgárságú, Ukrajnában is aktív üzletember, akit a bennfentesek Med­vedcsuk (gazdasági) konkurenseként tartanak számon. Az üzletembert egy parlamenti képviselő kocsijából kirángatva tartóztatták le, majd tiltott fegyverviseléssel vádolták; igaz, az állítólagosan nála talált fegyveren nem volt ujjlenyomat. Grigorisin ügyében Putyin elnök is közbenjárt, így végül elengedték. Szabadulása után első dolga volt az üzletembernek, hogy sajtótájékoztatóján előadja, hogyan fenyegette meg Medvedcsuk, amiért megtagadta az SZDPU(o) kampányának a támogatását. Jellemző, hogy a szoc­demek kontrollálta tévécsatornák (Inter, 1+1) mélyen hallgattak az ügyről, a többi ukrán oligarcha kezén lévő csatornák (HTB, ICTV) viszont főhírként kezelték. Mindenesetre tény, hogy négy képviselő erre a jogsértésre hivatkozva függesztette fel tagságát a többségben.

Ez az ügy egyébként egy másik előrejelzés beteljesülését is példázza. Mégpedig azt, amelyik Medvedcsuknak az elnöki adminisztráció elnökévé való kinevezésekor arról szólt, hogy Kucsma elnök ezen döntése az ellentétek (többek közt a hatalom táborán belül is) kiéleződéséhez vezet majd. A szocdemek vezére nyíltan arra játszik, hogy elvágjon minden szálat Kucsma és az ellenzék között, amivel végleg nélkülözhetetlenné tenné magát, mint az elnök mellett álló legelszántabb, leghozzáértőbb és egye­dül következetes harcos. Az ellenzéki elemzők azt mondják, hogy ez az állapot már be is következett. Van, aki úgy fogalmaz, hogy Kucsma úgy kezdte regnálását, mint „elnök Tabacsnyik adminisztrációjában” és úgy fejezi be, mint „elnök Med­ved­csu­ké­ban”. Ez azonban nyilvánvaló túlzás, amivel minden bizonnyal arra próbálják a „Piszkos Fred-effektus” segítségével inspirálni az elnököt, hogy ugyanúgy járjon el Medvedcsukkal, mint annak idején Tabacsnyikkal. A Garantáló ráadásul feltűnően kerüli, hogy nyíltan rosszat mondjon a Messiásra, aki a maga részéről továbbra is óvatosabb a megbékíthetetlen ellenzékieknél (Moroznál és Tyimosenkónál). Medvedcsuk tehát taktikai sikerei ellenére nem teljesítette a legfontosabb közbeeső etapot a hatalom felé folytatott menetelésben: egyelőre nem sikerült kibékíthetetlen ellenségekké tenni Kucsmát és Jus­csen­kót.

Ez a jelenlegi állapot viszont cáfolat az ellenzéki elemzőknek a parlamenti választások óta ismételgetett jóslatára, miszerint Juscsenko előbb-utóbb kénytelen lesz nyíltan színt vallani és egyértelműen hatalompárti vagy ellenzéki pozíciót elfoglalni. Az ukrán szavazók szívének meghódítója egyelőre sikeresen folytatja a kötéltáncot. Sem a hatalom, sem az ellenzék nem mer szakítani vele, pedig mindkettőt a végtelenségig idegesíti az ide-oda ingadozása. Úgy tűnik tehát – hogy végül magam is tegyek egy jóslatot –, amíg Jus­csenko népszerűségi indexe (függetlenül tulajdonosa viselkedésétől) továbbra is stabilan többszöröse marad az ukrán politika többi szereplőjének mutatójánál, a Messiás tovább fogja folytatni a kötéltáncot, váltogatva a kompromisszumra kész békekereső olajágát a mindenre elszánt népbarát kard­jával.

Sz. K. M.