A nagydobronyi Kucsárka titka

Neolitkori kőbaltára bukkantak

2002. november 8., 01:00 , 95. szám

Nagydobrony község déli részén, kanyargós patak mentén található az ún. „Kucsárka”. A helyiek úgy tartják, hogy ez a falu legrégibb magja. Hogy ez így van-e vagy sem, csak a majdani kutatások állapíthatják meg, az azonban, hogy „Kucsárka” föld­je sok titkot rejt, máris készpénznek vehető.

Ezt bizonyítja az a kőbalta is, melyet Hidi Sándor helyi lakos talált nemrég a szóban forgó területen végzett földmunkák során. A nem mindennapi leletet Molnár Krisztina, a KMTF történelem-földrajz sza­kos diákja adta át a főiskola történelem tanszékének.

A szürkésbarna homokkőből készült szerszám csiszolt felületű, éle félkörű, hossza 17,5 cm. Egyes részein égetés nyomai látszanak. Az ilyen kőbalták a kőkorszak utolsó periódusában, az ún. neolitikumban voltak használatosak. A mai Kárpátalja területén ez a korszak az i. e. VI-V. évezredekre tehető, s ilyen formán a kucsárkai kőbalta kora 7-8 ezer év!

Valószínűsíthető, hogy ezen a helyen valamikor egy neolitkori település létezhetett. Nagydobronyból és környékéről eddig is ismertünk különböző korú (rézkori, bronzkori, római és Árpád-kori) leleteket, ám a Kucsárkán talált kőbalta valamennyinél régebbi. Ennek fényében a jövőben érdemes lenne több figyelmet szentelni Kucsárkának, melynek titkát talán éppen a régészek fejtik majd meg.

Kobály József, a KMTF tanára