Halálos utak

Nem jut elég pénz az utak karbantartására

2002. november 15., 01:00 , 96. szám

Naponta tizenöten veszítik életüket Ukrajnában közlekedési balesetben, a sérültek száma pedig megközelíti a száznegyvenet. A balesetekért – a vezetői hibákon és gyakori szabálytalanságokon kívül – joggal okolható a közutak és lakott települések utcáinak siralmas állapota is.

A köz­le­ke­dés­ren­dészet adatai szerint az idei év első kilenc hónapja alatt huszonnégyezer közlekedési baleset történt Ukrajnában, a halálos áldozatok száma 4107, a sérülteké pedig 26500 körül volt.

A gyászos sta­tisztikai adatokhoz Kár­pátalja is jócskán hozzájárul. Íme néhány példa az utóbbi néhány hét során közútjainkon bekövetkezett tragédiákból. Klja­­csa­novo határában egy 23 éves be­reg­rákosi lakost ütött el egy arra haladó teherautó. Nemcsak a ZIL, hanem a mögötte haladó Volkswagen is áthajtott a holttesten, majd mindkét jármű megállás nél­kül továbbhajtott. A técsői járási Uglja mellett az éjszakai órákban egy Zsiguli ütött el egy 25 éves gyalogost. Hét személy ült abban az Opel márkájú személygépkocsiban, mely az Ungvár–Munkács útszakaszon nagy sebességgel belerohant az út mentén parkoló kamionba. A vezető, illetve a mellette ülő fiatalember a baleset következtében azonnal életét vesztette, egy fiatal lány pedig a kórházban halt bele sérüléseibe.

Mint Volodimir Alentyev rendőralezredes, a megyei köz­le­kedésrendészet sajtószolgálatának vezetője a Kárpátaljának elmondta, 2002 első kilenc hónapjában a megyében 446 baleset történt, melyekben 89 személy vesztette életét és 523-an szenvedtek különböző súlyosságú sérüléseket. A múlt év azonos időszakában 453 közlekedési baleset történt, melyek 90 emberáldozatot követeltek, a sérültek száma pedig 548 fő volt.

A balesetek számát tekintve az idei év első kilenc hónapja alapján Ungvár város, illetve az Ungvári járás „vezet”. Míg az előbbiben 62 baleset történt, melyekben öten vesztették életüket és 82-en sebesültek meg, az utóbbiban a balesetek száma 69, az áldozatoké 12, a sérülteké pedig 80 fő volt. A Munkácsi járásban 64 balesetben 9 személy vesztette életét és 77 sebesült meg. A Beregszászi járásban ez az arány 28-2-39, a Nagyszőlősiben pedig 25-8-20. Nyolcvankét esetben voltak a balesetek szenvedő alanyai gyermekek, akik közül heten életüket vesztették.

Az országos köz­le­ke­dés­ren­dé­szet vizsgálata azt is megállapította, hogy az ukrajnai utcák-közu­tak állapota nem felel meg a korszerű biztonsági követelményeknek. A helyi önkormányza­tokkal közösen végzett felmérés során megállapították, hogy 87 ezer kilométernyi utcából 34 ezer kilométer (az utcák 41 százaléka) kívánnivalót hagy maga után. Hiány­zik 87 ezer közlekedési tábla, 20 ezer kilométer hosszan sérült az útburkolat, ezernél több közlekedési lámpa nem működik.

Hasonló hiányosságokat tapasztaltak a közutak vizsgálatakor is: több mint 80 ezer közlekedési tábla hiányzik, közel 4 ezer kilométer hosszú veszélyes útszakasz nincs megvilágítva. Finanszírozás híján a nagyjavításra szoruló 27 ezer kilométernyi útszakaszból 2002-ben csupán 91 kilométernyit újítottak fel, s a főútvonalak mindössze 40 százalékára festették fel az útjeleket.

Kárpátalján 3330 kilométernyi különböző autóút található, melyeken 1339 híd van, s ezek összesített hossza 22 kilométer. A megye autóútjain 8 nemzetközi határátkelő működik, s a közeljövőben további kettő nyílik meg.

Az utcák siralmas állapota miatt idén Ukrajnában a lakott településeken közel hétezer közlekedési baleset történt, nyolcszáz­öt­ve­nen haltak meg, és több mint hét és félezren sérültek meg. A közutak állapota miatt pedig 3400 baleset történt, amelyek következtében 927-en haltak meg és négyezren szenvedtek különböző sérüléseket.

Mint Volodimir Alen­tyev elmondta, a köz­le­ke­dés­ren­dé­szet az önkormányzatokkal egyetemben Kárpátalján is számos esetben fordult az illetékes hivatalokhoz, biztosítsanak több pénzt az utak karbantartá­sára, ám eddig nem sok sikerrel. Jelenleg egy nemrég kihirdetett elnöki rendelet nyújt némi reményt a javulásra, mely szerint a jövőben több pénz jutna a költségvetésből a közlekedési infrastruktúrára.

Mint Vaszil Markovics, az Autóutak Kárpátaljai Megyei Szolgálatának vezetője elmondta, a megye területén halad keresztül a Kijev–Csap állami jelentőségű autóút. Tekintettel az útvonal fontosságára az ország nemzetgazdasága szempontjából, je­lenleg folyik az autóút rekonstrukciójának előkészítése. Idén egyébként összesen 47,2 millió hriv­nyányi útépítési, illetve karbantartási munkálatot végeztek el a megye területén. Markovics szerint az útépítők és kar­ban­tar­tók iránti követelmények évről évre nőnek, a finanszírozás vi­szont az 1990-es évi szinthez képest 3,4-szeresével csökkent, s jelenleg csupán a szükségletek 20 százalékát elégíti ki.

Baráth József–MTI

Közlekedésrendészet

Az idei év első kilenc hónapjában a megyei állami köz­le­kedésrendészet munkatársai 38 385 közlekedési szabálysértést regisztráltak, ezenkívül 291 bűncselekményre derítettek fényt, lefoglaltak 850 köbméternyi rönk­fát és fűrészárut, 83 tonna fémhulladékot, 17,2 tonna szeszt. A közúti ellenőrzések során 14 esetben tartóztattak fel tör­vény­telenül lőfegyvert, 24 esetben pedig kábítószert szállító sze­mélygépkocsit és lefüleltek 76 illegális bevándorlót, akik valamelyik szomszédos országba próbáltak eljutni.