Szent Márton, a szeretet és az irgalmasság szentje

Márton-napi búcsú Munkácson

2002. november 15., 01:00 , 96. szám

November 11-én számos katolikus pap, szerzetes és hívő zarándokolt Munkácsra, hogy az egyházmegye székesegyházában Szent Márton püspök ünnepét méltassa.

Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke a szentmise kezdetén ukrán és magyar nyelven köszöntötte az egybegyűlteket. A Szentírásból vett olvasmány és szentlecke szlovák és német nyelven, az evangéliumi rész magyar és ukrán nyelven hangzott el. A kétnyelvű szentbeszédben Pap Sándor akna­szlatinai plébános magyarul, Polikárp Striel­kowski ferences atya ukránul szólt az ünneplő közösséghez, bemutatva Szent Márton életútját, történelmi, egyházi nagyságát.

Sándor atya rámutatott, a székesegyház főoltárát díszítő festmény azt az igaz irgalmas felebaráti szeretetet tükrözi, melyet Szent Márton püspök tanúsított azáltal, hogy köpenyének felét nyújtotta egy nélkülöző, szegény koldusnak. Ez a cselekedet jel, mégpedig a felebaráti szeretetgyakorlás jele. Ezért nem véletlen, hogy sokan Márton püspököt tartják az irgalmasság és felebaráti szeretet szentjének. Élete minden hívő számára példaként szolgálhat, hisz a nyolc boldogság egyike is arra figyelmeztet: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak”.

A szentmise­áldozatot Majnek Antal püspök és a jelenlévő papok mutatták be, majd az ünneplőkkel együtt imádkoztak Szent Márton közbenjárásáért.

Az ünnepélyes áldást követően a püspök atya köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik fontosnak érezték, hogy részt vegyenek az egyházmegye első búcsúnapján.

Váradi Natália