Vasadi Péter: Csasztuska

2002. november 15., 01:00 , 96. szám

Csak hordjuk egybe, mint a hangyák

rakjuk, tapasztjuk, erőlködünk:

s holnap szétesik.

Teremtünk négyévente szép-új-világot,

de jelenünket úgy üli ködünk,

mint söröslovat az este.

Akik már lebuktak, bukásunkat lesik.

A kisember halálig kalapál.

És könyvhegyek tövében leszokunk a

beszédről: csúszós a lapály.

Csak nézzük ezt a kikevert világot

s a képernyő nagy-rikkancs sztárjait

s közben az igazi megbüdösödik.

Gaz veri föl. S gáz. Fölverik a gazok.

Mocsárból nő ki loncosan a fémvázas

patkánytanya.

Latolgassuk: akkor melyik világ van?

Szavazzuk meg: melyik haza?

Mivel hogy nem vagyunk denevérek,

az ősi érzékenység monstrumai.

Együtt minden gyönyör?

Vagy a föld, a nép, a múlt – húsunk?

Húzd rá, cigány. A hangolásodat már hallani.

A burukkoló show-tapsonc-kar aszondja:

kacsázz, tipegj ide, te sztriptíz-dáma,

obligát Madonna.

 

Korunkat, jelenünket, a XXI. század elején élő ember hangulatát ismerjük fel a Csasztuska c. versben. De jellegzetesen magyar hangulat is belengi a költeményt: az a nagyon pontosan fölvillantott helyzet, miszerint „Teremtünk négyévente szép-új-világot, de jelenünket úgy üli ködünk, mint söröslovat az este”. Politikum és társdalmi jelleg keveredésében pillantjuk meg magunkat.

A vers nyomán könnyen megláthatóak vagyunk, miszerint „Csak nézzük ezt a kikevert világot”. S valóban szinte halljuk „a képernyő nagy-rikkancs sztárjait”, hogy „maradjanak velünk; nézzenek minket; válasszanak minket; ne menjenek sehová, mindjárt jövünk” unalomig szajkózott szlogenjeit. Miközben persze azt is érezni, hogy az igazi valóság „megbüdösödik”. Mintha egy nép elfelejtett volna gondolkozni, vagy teljesen elbutult volna, azt sugalmazza a vers ironikus-fájdalmas kérdése: „Latolgassuk: akkor melyik világ van? Szavazzuk meg: melyik haza?” Döbbenetes látlelete ez a magyar valóságnak. Szinte természetes, hogy a végén a cigányt szólítja a költő. Vörösmarty nagy verse jut eszünkbe, A vén cigány, s a teljes pusztítás tébolyultsága. Kevés ilyen nép van a világon...

Penckófer János