Isten oltalma alatt vagyunk

Szent Mihály-napi búcsú Nagybaktán

2002. november 29., 03:05 , 98. szám

November 21-én sokan zarándokoltak el Nagy­baktára, hogy együtt ünnepeljék az alig egy éve felszentelt görög katolikus templom védőszentjének, Szent Mihálynak a napját. Az ünnepi szentmise ut­renyével vette kezdetét, majd ruszin és magyar nyelven hallhatták a hívek a Szentírásból felolvasott részletet. Szabó Konstantin dédai parochus ünnepi beszédében elmondta: Mihály volt az, aki kiállt a Teremtő mellett, mikor Lucifer magának szerette volna a dicsőséget. Ezáltal Lucifer és bukott angyaltársai a pokolba kerültek. A pokol az a hely, ahol Isten jelenléte nem tapasztalható. Igaz, a világban is sok a gonoszság és a bűn, de itt Isten oltalma alatt vagyunk őr- és védőangyalai által – emlékeztetett az atya.

A szokásos liturgia szerint a szentmisét követően körmenettel folytatódott az ünnepség, majd Margitics Jaroszlav helyi pa­rochus köszönte meg a környező települések parochus atyáinak a szolgálatot, valamint a zarándokoknak, hogy egy ilyen hideg őszi napon eljöttek együtt ünnepelni a baktai hívekkel.

-lia-