Meg lehet-e tanítani a medvét táncolni?

2002. november 29., 03:05 , 98. szám

Viktor Janukovics volt don­­­bászi kormányzó személyében új miniszterelnöke van Ukrajnának. Ez az esemény több szempontból is értékelhető. Az egyik úgy foglalható össze: végre ütött a don­bá­sziak órája.

Ukrajnában már a szovjet időkben is a keleti mamutmegyék (a szóban forgó megye pl. 5 millió lakosú és a nemzeti össztermék 20 %-át állítja elő) adták a vezető kádereket, s ezek között is Dnyip­ropetrovszk dominált. Innen származott Leonyid Brezs­nyev, újabban pedig a jelenlegi államelnök, Leonyid Kucsma és az egyik leghíresebb ex­mi­nisz­terelnök, Pavel Lazarenko is.

A megye erősödésében mérföldkőnek számított a legutóbbi választások eredménye. A don­bászi hatalom Janukoviccsal az élen 34%-ot hozott az azóta szétesett hatalompárti konglomerátumnak, a Jedának. Ezt a hőstettet bárki megfelelően értékelheti, ha figyelembe veszi, hogy országosan a párt csak a szavazatok 9%-át kapta. Kárpátalján például a két hatalompárt (az SZDPU(o) és a Jeda) együtt sem tudta elérni a donbászi eredményeket, pedig a hatalom itt sem igen válogatott az eszközökben.

Amikor tehát a Kinah-kormány helyzete tarthatatlanná vált, joggal érezhették, eljött az ő idejük. A korábbi néhány általuk birtokolt kormánypozíció után megcélozták a legfőbb elérhető pozíciót, a miniszterelnökséget. Erre egyébként nemcsak presztízs-okokból volt szüksége a régiónak, hanem gazdasági okból is. Az itteni bányák és nehézipari objektumok működésének alapját ugyanis az állami dotáció adja. A keleti régiók működésének a lényege a vaskézzel fenntartott szocialista tervgazdálkodás, és az egyik ilyen vaskezű irányítót próbálja most ki Ukrajna élén Kucsma elnök. Reméljük, nem azért, hogy Ukrajnát egy még nagyobb Donbásszá alakítsák.

Kucsma elnök döntéséről van szó, ezt alá kell húzni. A Garantáló megpróbálta a felelősség egy részét áttestálni a parlamenti többségre. Az viszont a maga részéről ezt elhárította azzal, hogy nem egy, hanem több kormányfőjelöltet nevezett meg, s a Kinah-kormány leváltását is ráhagyta az elnökre.

A kormányfő személyéről tartott parlamenti szavazás eredménye is külön elemzést érdemel. A legérdekesebb itt az, ami más helyen magától értetődő lenne: a többség (+3 átállt ellenzéki képviselő) szavazta meg az új miniszterelnököt, az ellenzék pedig nem vett részt a szavazásban. Minden elemző több ellenzéki szavazatra számított. Vagy úgy, hogy húszegynéhányat a szó szoros értelmében megvesznek, vagy úgy, hogy valamelyik ellenzéki frakció próbál meg taktikázni. Ehelyett mindössze három átálló találtatott, egyébként pedig kitartás volt tapasztalható a máshol természetes logika mellett: aki a kormányra szavaz, az is felel érte, a kisebbségben maradottak pedig ellenzékben várják sorukat a legközelebbi választásokig.

Megjegyzendő, hogy az idei év költségvetésének bevételi oldalán jókora rés keletkezett – nem sikerült megszerezni a betervezett privatizációs bevételeket, és néhány külföldi hitel is elmaradt. A fizetéselmaradások mértéke máris megugrott. Maradnak a megszorító intézkedések vagy az infláció. Megszorító költségvetést viszont az idén már nem fogadnak el. A parlament ugyanis, miután megválasztotta a miniszterelnököt, nyomban leckét is adott neki az érdekegyeztetéssel járó nehézségekből. Nem mentek bele ugyanis abba, hogy Janukovics egy új költségvetési tervezetet nyújtson be, hanem a második olvasatban fixálták annak bevételi oldalát, mégpedig alighanem jócskán felültervezve. Az osztozkodás pedig az új kormány privilégiuma vagy terhe marad: vagy a saját földijeit kell majd az új miniszterelnöknek megsértenie, vagy mindenki mást megrövidíteni. Így pedig nehéz lesz a nomenklatúra általánosan elismert vezérévé, vagyis elnökjelöltjévé válnia. Talán ezért is ment bele Med­ved­csuk olyan könnyen abba, hogy örök konkurensei megerősödjenek.

Janukovics tehát igen behatárolt mozgástérrel kezdi munkáját. Első feladata a koalíciós kormány megalakítása lesz. Máris látszik, hogy sok az eszkimó, kevés a fóka. Az igazán fontos minisztériumokhoz ugyanis most sem lehet hozzányúlni. Nincs ugyan olyan alkotmányos norma, amely ezt előírná, de a külügy, a hadügy, a belügy és az adóügy élére az elnök közvetlenül nevezi ki az embereit. A „fókák” számát ezért próbálják növelni. Például azzal, hogy a nemzeti banki elnökséget is bedobják a kalapba. Szerhij Tihipko, a dnyip­ro­pet­rovszkiak legtöbbet szereplő, ambiciózus fiatal vezetője a megüresedő poszt várományosa. Népszerűségi indexe másfél százalék, úgyhogy igencsak ráfér, hogy a nemzeti bank elnöki posztja az ő „rej­tying­jét” is megnövelje, mint annak idején Jus­csen­kóét.

Janukovicsnak 226 stabil szavazatra lenne szüksége a parlamentben. Hogy ez a szám valóban biztosan meg is jelenjen a tablón a szavazásokkor, kell egy húszfős biztonsági tartalék. A meglévő 234 szavazat azonban valójában kevesebb, mert 5 képviselőnek a többségből összeférhetetlenség miatt máris le kellett volna mondania a mandátumáról. Vagyis a jövőben bárki sértődjék is meg a kilenc kormánypárti frakcióból, vagy öten a többséghez tartozó függetlenek közül, az új kormány parlamenti többsége már meg is szűnt.

Ukrajnának egyébként az lenne az érdeke, hogy politikai rendszere stabilan úgy működjön, mint tette egy pillanatra a miniszterelnök-választáskor: a parlamenti többséget alkotó koalíció kormányt alakít, majd megszavazza a kormányprogram végrehajtásához szükséges törvényeket. Az ellenzék pedig mindezt kritizálja a saját programja alapján.

A jelenleg kormányozó erők nem nyerték meg a választást. Ennek ellenére óriási erőkifejtéssel megpróbálják rávenni őket arra, hogy normális kormánykoalíciót játsszanak. Végtére a medvét is meg lehet tanítani táncolni. Mi is tanúi lehettünk egy szabályos tánclépésnek a kormányfőválasztáskor. S bár ez nem valószínű, mégis azért kell drukkolnunk, hogy a többi lépés is sikerüljön.

Valójában persze akkor teszi meg az első lépést Ukrajna Európa felé, amikor lezajlik az első olyan választás, amelynek kimenetele nem az adminreszurszon múlik majd.

Sz. K. M.