„Nekik irgalmaznak egykoron”

Munkács nem felejt

2002. november 29., 03:05 , 98. szám

Sokan gyűltek egybe a munkácsi Rákóczi-kastély udvarán november 24-én, vasárnap, hogy kegyelettel adózzanak azon magyar és német nemzetiségű férfiak emlékének, akiket 1944 novemberében itt gyűjtöttek össze, majd hurcoltak a sztálini lágerekbe.

Nem született jogerős bírósági ítélet, mely büntetést szabott volna ki rájuk, az ártatlan ezrek kollektív bűnösökként vezekeltek őseiktől örökölt nemzetiségükért – hangsúlyozta Ma­jo­rossy István, a KMKSZ Mun­kácsi Alapszervezete nevében köszöntve az emlékezőket. Ezen oknál fogva jogi rehabilitálásuk sem történt meg, ahogy a vétkeseket sem vonták felelősségre. Kárpátalja népe azonban nem felejt, örökké emlékezni fog a kegyetlen lélektiprásra, a szabadságjogok megcsúfolására – mondta.

Majnek Antal, a munkácsi római katolikus egyházmegye püspöke a Nyolc Boldogság egyikével emlékezett a terror áldozataira. „Boldogok, akiket az igazságért ártatlanul üldöznek, mert nekik irgalmaznak egykoron – mond­ta –, ezért a földi élet minden megpróbáltatását méltón kell viselni”.

Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyházkerület tiszteletbeli püspöke a megbocsátás fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét, mert míg a bosszúvágy tövisei örökké fájnak, a megbékélt szív gyógyít és megnyugtat – hangsúlyozta.

Kabácij István görög katolikus parchus könyörgéssel egybekötött gyászszertartással emlékezett a lágerben elpusztult áldozatokra, majd Kára János túlélő idézte fel a személyesen is átélt fizikai és lelki megpróbáltatások szörnyűségeit.

Munkács városa nevében Oleg Havasi polgármester szólt az egybegyűltekhez, majd egyperces néma főhajtásra kérte a jelenlévőket, így tisztelegve a kegyetlen korszak ártatlanul szenvedett áldozatai előtt.

Az emlékünnep megható mozzanataként énekes szolgálatot mutatott be a munkácsi római katolikus ifjúsági kórus, valamint a helyi református gyülekezet énekkara (vezetőik Szvi­rida János és Gulácsy Em­ma).

Végül a megjelentek elhelyezték a kegyelet koszorúit és virágait az emlékfalnál, melyen a KMKSZ városi alapszervezeté­nek munkája révén immár időtálló márványtáblák hirdetik az áldozatok nevét.

-lia-