Kishatárforgalom el, vízumkényszer be

Évzáró sajtótájékoztató a főkonzulátuson

2002. december 27., 01:00 , 102. szám

Évzáró sajtótájékoztatóra került sor a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusán december 18-án, melyen az elmúlt év történéseit összegezték, illetve a jövő év terveit vá­zolták a főkonzulátus mun­katársai. A találkozón a közeljövő két legégetőbb kérdésén, a január elsejétől megszűnő kishatárforgalmon, illetve a jövőre életbe lépő vízumkényszeren volt a hangsúly.

Az új magyar kor­mánynak nem áll szándékában csökkenteni a határon túli magyarságnak juttatott támogatásokat, mondta el beszámolójában Szakács Zoltán főkonzul, sőt lehetőség szerint növelni igyekszik azokat.

Változatlan törekvése az anyaországnak, hogy a mul­tinacionális, illetve az anyaországban felszabaduló tőkét minél nagyobb arányban vidékünkre terelje, illetve új munkahelyeket teremtsen. Mint arról Szent­péteri Bertalan külgazdasági at­ta­sé beszámolt, a magyar vállalkozók egyre nagyobb érdeklődést tanúsítanak Kárpátalja iránt, így a jövőben várhatóan újabb cégek jelennek majd meg megyénkben.

A magyar igazolványok kiadásának rendszerében nem kell különösebb változásra számítani január elsejétől – jelentette be Somogyi László konzul, majd hozzátette, a kedvezménytörvény változásairól a napokban dönt a magyar kormány. A jogszabályt várhatóan tavasszal módosítja majd a magyar Országgyűlés.

Minden valószínűség szerint ez év végén megszűnik a kishatárforgalom, hangzott el több ízben a sajtótájékoztatón. Mivel így január elsejétől mindössze két határátkelőt – a csapit és a ti­sza­újlakit – vehetnek majd igénybe a Magyarországra utazni szándékozók, a magyar kormány javaslatot tett a kisha­tárát­kelő-helyek nemzetközi határátkelőkké történő átminősítésére.

Az uniós tagság nem jelent automatikusan schengeni tagságot is – hangsúlyozták a főkonzulátus munkatársai, az európai külső határok teljes kiépülése, illetve a forint megszűnése 2006-nál korábban nem várható.

Eljött a visszaszámlálás ideje, hangsúlyozta ugyanakkor Szakács Zoltán főkonzul. 2004-től Magyarország az Európai Unió tagjává válik, s ennek egyik sajnálatos következménye a vízumkényszer bevezetése a később csatlakozó országokkal szemben. Mint mondta, 2003. szeptember-október táján várható a vízumkötelezettség életbelépése, a főkonzulátusnak azonban már jövő év nyarára készen kell állnia arra, hogy aki kívánja, előre kiválthasson későbbi időpon­tokra szóló vízumot. Magyarország több különböző javaslatot tett a vízumkérelmek kedvezményes elbírálásának lehetőségeivel kapcsolatban, amelyekről még folynak a tárgyalások.

Előre láthatóan 19 magyarországi kiküldöttel fog bővülni a főkonzulátus, illetve a beregszászi ügyfélszolgálati iroda állománya, Beregszászra két, Ungvárra négy újabb konzul érkezik majd. A vízumfajták ismertetésekor Mecseki Zoltán konzul reményét fejezte ki, hogy azok ára várhatóan 50 dollár alatt marad, lehetőség szerint igyekeznek 25-35 euróra visszaszorítani a költségeket. Mint elmondta, a schen­geni típusú vízumok félévente 90 napnyi ott-tartózkodást tesznek majd lehetővé.

Olasz Tímea