Vízumkényszer, kishatárforgalom, huszti iskola

Ülésezett a KMKSZ választmánya

2002. december 27., 01:00 , 102. szám

Huszton tartotta idei utolsó ülését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség választmánya december 21-én, szom­baton. A helyi művészeti iskolában az ülés résztvevőit, s a meghívott vendégként jelen lévő Szakács Zoltánt, a Magyar Köztársaság ung­vári főkonzulját a házigazdák nevében Puka Éva, a szövetség huszti városi alap­szervezetének elnöke köszöntötte.

Elnöki beszámolójában Ko­vács Miklós a magyarországi és az ukrajnai politikai helyzetet elemezve kifejtette, a politikai viszonyok vég­leges rendeződése egyelőre egyik oldalon sem fejeződött be. Mint rámutatott, ha a KMKSZ a jelenlegi helyzetben egységet, összetartást, nyugalmat tanúsít, annak idővel feltétlenül megmutatkozik az eredménye.

A kedvezménytörvény várható módosítása kapcsán a vá­lasztmány úgy határozott, a KMKSZ nem támogatja a jogszabály szű­kítését a legutóbbi Ma­gyar Állandó Értekezleten jóváhagyott módosításokhoz képest. A testület örvendetesnek tartja ugyanakkor, hogy Kárpátalján eddig közel százezer ember igényelt magyar igazolványt, s hogy Ukrajna megértéssel viszonyul a törvény végrehajtásához.

A kishatárforgalom megszűnéséből és a vízumkényszer be­veze­té­séből fakadó problémák megvitatása kapcsán Szakács Zoltán főkonzul tájékoztatta a jelenlévőket a konzulátus ügyfélfogadási kapacitásának várható növeléséről. A választmány tagjai ezzel kapcso­latban úgy vélték, fel kellene gyor­sítani az ungvári és beregszászi ma­gyar konzuli iro­dák bővítését. Ugyan­­akkor le­vél­ben fordul a vá­lasztmány a ma­gyar Miniszterelnöki Hivatalhoz, melyben kéri, a magyar kormány vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a kis­határátlé­pők ér­vé­nyességi idejét meg­hos­szabbítsák a vízumkényszer bevezetésének időpontjáig, valamint azzal a kéréssel fordul a két ország miniszterelnökeihez, hogy az ukrán–magyar határon működő kishatár-átkelőhelyeket megfelelő bővítés mellett mielőbb minősítsék át nemzetközi határ­át­kelőkké.

A választmány meglátása szerint a közeljövőben jelentősen emelkedni fog a lakosság nemzetközi útlevelek iránti igénye, s mivel a Kárpátalján élők többsége képtelen megfizetni az azok kiváltásáért megszabott magas illetéket, hátrányos helyzetbe kerülhetnek alkotmányos jogaik gyakorlása te­rén. A testület ezért ké­r­ni kívánja Ukrajna miniszterelnökét, hogy megfelelő intézkedésekkel tegye lehetővé az okmányilleték mértékének jelentős csökkentését, továbbá tegyen lépéseket annak érde­ké­ben, hogy bővítsék az út­le­velek kiadására illetékes hivatalok ka­pa­citását, biztosítsanak meg­fe­lelő számú űrlapot annak érde­ké­ben, hogy minden igénylő zavar­ta­lanul hozzájuthasson az útiok­mány­hoz.

A külföldön tanuló hadköteles diákok sorkatonai szolgálat alóli felmentésének ügyében tett lépésekről Brenzovics László, a szövetség alelnöke tájékoztatta a testületet. Ismertette a hadügyminisztériumnak a KMKSZ folyamodványára küldött válaszát, melynek értelmében a kérdést egy kormányközi megállapodás rendezhetné megnyugtatóan. A választmány ezért kérni fogja a magyar és az ukrán kormányt, hogy a kormányközi kisebbségi vegyes bizottság soron következő ülé­sén vitassa meg egy kétoldalú megállapodás lehetőségét e tárgyban.

A huszti magyar tannyelvű iskola önállóságának és középiskolává történő akkreditálásának kér­dé­séről Puka Éva, az iskola igaz­gatója számolt be a testületnek. Mint elmondta, a szülőkkel együtt bírósághoz fordultak a huszti végrehajtó bizottságnak az iskola önállóságát megszüntető dön­té­sének felfüggesztése és felülvizsgálata érdekében. Dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke az érdekvédelmi szervezet mes­sze­menő támogatásáról biztosította az iskola pedagógusait, a szülőket és a gyermekeket. Ez­zel összhangban a KMKSZ választmánya is határozott tiltakozásának adott hangot a huszti magyar iskola önállóságának megszüntetése, illetve a vá­ro­si vezetés azon rendelete kapcsán, mely megtiltja a közép­is­ko­lás tanulóknak a tanintézmény látogatását. A testület ugyancsak elítéli, hogy a pe­da­gógusok nem kapják meg a középiskolai osz­tá­lyok tanításáért járó bérüket.

A választmány végezetül jóváhagyta alap- és középszintű szervezetei jövő évi közgyűléseinek rendjét és időpontját (a KMKSZ megyei közgyűlésére március 29-én kerül majd sor), valamint a szövetség 2003-as évi központi rendezvényeinek előzetes tervét.

Popovics Zsuzsanna