Már Ukrajnában is kapható az új Fiesta

2003. január 10., 01:00 , 104. szám

Ukrajnában is kapható már az autószalonok egyik legnépszerűbb Ford-modellje, a Fiesta.

Az új generáció formája teljesen átalakult az 1989-ben bemutatott, majd időközben kétszer is modernizált karosszériához képest. Nem csak a Focus vonalai költöztek a Fi­es­ta orrára és farára, de a magasság nö­vekedése a belső térre is jótékony hatással volt. A magasságnövekedés tágas utasteret eredményezett még hátul is, jóllehet a hátsó üléspad nem hatalmas, de helykihasználása kifogástalan. Rövidebb utakra akár egy ötödik személy is helyet foglalhat középen. A vezető előtti műszerek barátságos rajzolatúak és jól olvashatóak, igaz, csupán a nélkülözhetetlen információkat közlik.

A nyitva felejtett ajtóra vagy cso­mag­térfedélre kijelző hívja fel a figyelmet, kár, hogy nem teszi ugyanezt a becsatolatlan biztonsági öv esetén. Minden Fiesta alapfelszerelésébe beletartozik a két első légzsák.

Alacsony fogyasztása, viszonylag kompakt méretei révén kiválóan alkalmas a városi közlekedésre, kön­nyen vezethető, és a parkolás sem jelent akkora gondot, mint egy nagyobb autónál.

Ukrajnában 1,3; 1,4; 1,6 literes benzines, illetve 1,4 literes dízelmotorral ke­rül piacra a kölni összeszerelésű Fiesta. A motortól függően a gépkocsi ára 10–15 ezer eu­ró között mozog.

Az 1,3 literes motorral felszerelt Fiesta műszaki paraméterei a következők: végsebesség – 164 km/h; gyorsulás (0-100 km/h) – 13,8 sec; üzemanyag-fogyasztás – 6,2 l/100 km.

Annak azonban, aki Fiestát akar vásárolni, tudnia kell, hogy az ukrajnai szervizekben gyenge az új nyugati autótípusok alkatrész-ellátottsága. Ebből kifolyólag előfordulhat, hogy Magyarországról kell majd az alkatrészeket beszerezni, bár kétségtelen, hogy az utóbbi időben egyre több márkaszerviz nyílik Kárpátalján is, fokozatosan javul az ellátás.

- autószaki -