Több száz vizsga és szigorlat

Nagy erőkkel folyik a kutatás

2003. január 10., 01:00 , 104. szám

Az ünnepek elteltével Kárpátalja valamennyi főiskoláján és egyetemén kezdetét vette a vizsgaidőszak, így a napokban több ezer diák igyekszik számot adni az elmúlt tanulmányi időszak során szerzett tárgyi, gyakorlati tudásáról.

Az Ungvári Nemzeti Egyetemen január 8-án vette kezdetét a „nagy hajrá”. A megye legnagyobb felsőoktatási intézményének nappali tagozatán 6286, a levelezőin pedig 350 diák készül mostanság a különböző beszámolókra, vizsgákra, illetve szigorlatokra, szaktól és évfolyamtól függően átlagosan 3-4 féle tantárgyból. A vizsgák számát tekintve az orvosi kar negyedéves hallgatói a legszerencsésebbek, akikre ezúttal mindössze egyetlen próbatétel vár.

A Kárpátaljai Ma­gyar Tanárképző Főiskolán január 3–28. között zajlik a vizs­gaidőszak, ahol az óvodapedagógiai, tanítói és tanár szakos hallgatóknak összesen közel 250 vizsgán és majd ugyanennyi beszámolón kell hely­t­­állniuk, átlagosan 4-6 tantárgyból. Hasonló „cipőben járnak” a leendő kertészmérnökök is a maguk hat megmérettetésével, míg a gazdálkodási szak másodéves hallgatóira idén igencsak rájár a rúd, mivel ők 12 alkalommal járulnak majd vizsgáztató tanáraik elé.

váradi