Buckákkal tarkított téli turizmus

Hurrá, síelünk!

2003. január 31., 01:00 , 107. szám

A síelés szerelmesei idén nem panaszkodhatnak a Kárpátokra, melyek hegyoldalait immár hetek óta síelésre alkalmas hó borítja.

A téli sportok kedvelői nem is hagyják kihasználatlanul a „jókor” jött telet, s mostanság ezrével keresik fel a hegyvidéket. A legkedveltebb sítelepek felvonóinál ezért aztán esetenként hosszú sorokra kell számítani, a várakozási idő helyenként meghaladhatja a 1,5-2 órát. Aki tehát síelni akar, vérteződjön fel türelemmel, továbbá számoljon a lehetőséggel, hogy tumultus ese­tén nem kifizetődő napijegyet váltani a felvonóra.

Kisebb-nagyobb bosszúságok ezen kívül is jócskán érhetik a sportolni vágyókat, elsősorban a sítelepekre vezető, nem éppen turistacsalogató utak miatt. Közismert, hogy vidékünkön a síturizmus egyik legnagyobb kerékkötője a fejletlen infrastruktúra, ami a sízők két legnépszerűbb cél­ál­lomására, a Kraszijára (Nagy­­­bereznai járás) és a Dra­gob­ratra (Rahói járás) egyaránt igaz.

A gyakorlott téli túrázók jól tudják például, hogy saját gépkocsijukkal nemhogy a „csúcsra”, de a felvonókig sem juthatnak el, az oda vezető utolsó métereket (vagy éppen kilométereket) csak gyalogosan vagy az erre „szakosodott” helyi terepjárókkal, szánokkal „küzdhetik le”. A veszteglő autók számára azonban csak néhány helyen alakítottak ki biztonságos parkolót.

A hegyi utak állapota szintén siralmas. A Csontosról a Kraszija felé vezető út például nemcsak kátyús, de meglehetősen keskeny is, ami sötétedés után komoly veszélyforrást jelent az autózók számára. Ide kívánkozó megjegyzés, hogy az itt működő sítelep egyetlen, lánctalpú hókotróját még az év elején egy tócsában „felejtették”. A jégbe fagyott jármű azóta üzemképtelen.

Nincsenek jobb helyzetben a vasúton közlekedő turisták sem, adrenalinszintjük emelkedéséért a végletekig túlzsúfolt vonatok felelősek. Míg például korábban a megyeszékhely-közeli Scsed­rivka síte­le­pé­nek irányában, az Ungvár–Nagy­berezna vasútvonalon téli menetrend szerint közlekedő külön sívonatok szállították a turistákat, mára a helyi érdekű járatok szerelvényei is elkoptak. A vonalon közlekedő egyetlen, mindössze 3 kocsiból álló, elavult „elekt­ricska” csak nehezen tud megbirkózni az esetenként félezernél is több utazóval. A túlélő show-ra emlékeztető „utazás” nemcsak a turistáknak okoz kényelmetlenséget, de a megyeszékhelyre ingázó helyi lakosok életét is megkeseríti.

Kellemesebb hír, hogy a szoly­vai járási Polenán (Pol­jana) viszont a napokban helyeztek üzembe egy 350 méter hosszú sífelvonót, a helybeliek és a közeli üdülőközpontban pihenők nem kis örömére.

-nagy-