Tisztújító közgyűlés a cserkészszövetségben

2003. február 7., 01:00 , 108. szám

Február 1-jén Munkácson tartotta tisztújító közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség. A cserkészinduló elhangzása után Popovics Béla elnök beszámolójában elmondta: a magyar Ifjúsági és Sportminisztérium normatív támogatásának köszönhetően megadatott a szövetség számára a lehetőség, hogy strukturális átalakítást hajtson végre. Ennek köszönhetően sikerült főállásban alkalmazni az irodavezetőt, a gondnokot, valamint a Nyomkereső c. cserkészlap főszerkesztőjét, mely tisztségeket pályázat útján töltötték be. Az elnök beszédét a bizottságok, valamint a jelenlévő cserkészcsapatok beszámolói követték. Ezek után került sor a tisztújításra, melynek során megerősítették tisztében Popovics Béla elnököt. Az ügyvezető elnöki teendőket Tar Katalin végzi majd. A vezető tiszt Tegze Hajnalka, míg a vezetőképzésért felelős tiszt Popovics Pál lett. Ugyancsak az elnökség tagjává választották Farkas Györgyöt, míg Komár Ágnes és Szemák Mária a testület póttagjaiként vesznek majd részt a cserkészszövetség irányításában. A szervezet munkájának hatékonyabbá tétele céljából a közgyűlés létrehozta az ellenőrző, a módszertani, a program- és a vezetőképzésért felelős bizottságokat.

-lia-