Bálozott a KMKSZ járási szervezete

Farsangi mulatság Beregszászban

2003. február 14., 01:00 , 109. szám

Az összetartozás és a jókedv jegyében telt a KMKSZ Beregszászi Járási Kö­zépszintű Szervezetének farsangi bálja múlt szombaton Beregszászban, melyen 12 alapszervezet képviseletében közel másfél százan ünnepeltek együtt.

A negyedízben meg­rendezett kötetlen találkozó résztvevőit Horkay Sá­muel, a járási szervezet alelnöke, valamint Bakancsos László elnök köszöntötte. A rendezvény célja, hogy a szervezet aktivistái, helyi „frontemberei” személyesen is megismerjék egymást, tapasztalják, nincsenek egyedül, minden körülmények között számíthatnak egymásra – hangsúlyozta Horkay Sámuel.

A továbbiakban a halábori Bózsár család zenekara „vitte a prímet”, szinte szünet nélkül a táncparketten tartva a vendégsereget. „Fáradalmaikat” az ízes házi étkekkel megrakott asztaloknál pihenték ki a mulatozók. Mandzák Magdolna és Karafa Katalin jóvoltából főfogásul frissen főtt ardói töltött káposzta szolgált.

A tombolajátékon kisorsolt Veres Péter-festményeknek ezúttal Barta Ferenc (Beregsom) és Ká­dár Andzselika (Asztély) örülhetett, míg a rögtönzött táncversenyen Nagy István és Nagy Anikó (Asztély) lettek az abszolút bajnokok.

-farkas-