Tóth Erzsébet: Égi ólomból

2003. február 21., 01:00 , 110. szám

„húsz év múlva”

 

Nem múlik el, amit az ifjúság

egyszer beragyogott.

Ahogy nem múlik Ady, Németh László.

A haza szikrázó örökmondatai:

 

állnak az időben.

 

Hidd el, még nem késő.

Jönnek majd, jönnek az ifjak,

és tiszta lesz tekintetük.

A sárdobálók akkor már rég halottak,

akik egy mondatodból nyakadra

hurkot fontak, nem tudják megfojtani

kínzó, szenvedő, lélegző

mondataidat. Jöhetnek új istenek,

papíristenek, gépistenek, kisebbek,

nagyobbak, a mérleg belesüllyed

a mocsárba, vagy fölszáll a magasba,

 

te légy nyugodt.

 

A súly égi ólomból készül.

„Az istenek halnak”,

a Golgota örök.

 

Tóth Erzsébet verse jó példája annak, milyen pontosan kirajzolódhat bármi, amiről beszélünk, anélkül, hogy megneveznénk, kiről-miről esik szó a mondandónkban.

Könnyű ráismerni, hogy az Égi ólomból című költeményben az érték kerül középpontba; ennek tulajdonságairól szól a szerző költői gondolatokkal. De még az érték meglehetősen tág fogalmánál is sokkal pontosabb képzet rajzolódik ki előttünk, ha figyelembe vesszük, hogy itt egy bizonyos mondatról van szó. Egészen pontosan: egy olyan mondat szerzőjéről, aki értékben Adyhoz, Németh Lászlóhoz lehet fogható; akinek mondata ezen szerzők „örökmondatai”-hoz sorolható. Ám ezt a verset nemcsak az érték időtlensége formálja, hanem korunk jellegzetességei ugyancsak felismerhetőkké válnak benne. A „sárdobálók” szó utal erre, de leginkább ez a gondolat: „Jöhetnek új istenek, / papíristenek, gépistenek, kisebbek, / nagyobbak, a mérleg belesüllyed / a mocsárba...” „Az istenek halnak, / a Golgota örök.” Egy kor válsága is érzékelhető itt, amikor erőszakos értékmódosításokkal kell szembesülnie az embernek, amikor célirányos ízlésbefolyásolással állunk szemben.

Penckófer János