Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi visszatérhet a munkácsi várba

Matl Péter: Az álmok egyszer tényleg valóra válhatnak

2003. február 21., 01:00 , 110. szám

Matl Péter munkácsi szobrászművész közel öt éve határozta el, hogy szobrot készít a munkácsi vár hős védőjéről, Zrínyi Ilonáról és fiáról, II. Rákóczi Ferencről. Az elképzelés nyomán még ekkor megformázta az első kisméretű szoborkompozíciót, melynek mintájára az elmúlt év nyarán hozzálátott az életnagyságú szoborterv elkészítéséhez. A mérethű agyagalap mára elkészült, s a műteremben várja, hogy lenyomatot vegyenek róla a bronzöntő mesterek.

– Mikor fogant az emlékmű elkészítésének ötlete?

– 1997-ben, amikor az első általam szervezett művésztelep alkalmával a vendégalkotók jogosan vetették fel a kérdést, hogy a munkácsi várban miért nincs egyetlen, a magyar történelem és a magyar nemzet legnagyobb alakjai között számon tartott Zrínyiek és Rákócziak emlékét őrző műalkotás sem. Lényegében a hely szelleme ihletett meg és szinte azonnal a helyére – a vár legfelső szintjén található félkörívű beugróba – álmodtam Ilonát és fiát, az akkor tizenéves kis Rákóczit.

– Milyen koncepció alapján láttál munkához?

– Az alapelképzelés az volt, hogy ne diadalmas, hősies pózban jelenítsem meg Ilonát, hanem egy mindennapi, túlzásoktól mentes élethelyzetben ábrázoljam. Természetesen számos, az adott történelmi, művészeti korszakot bemutató könyvet elolvastam, megismerkedtem a korabeli festményekkel, hogy minél hitelesebb kép alakuljon ki bennem Zrínyi Ilona életéről és az őt körülvevő világról. Az általam megmintázott Ilona erős asszony, aki férfiakat megszégyenítő módon képes kordában tartani a mintegy kétezer főnyi várvédő sereget és hatékonyan irányítani az ostrom alatt álló vár védelmét. Minderre, véleményem szerint, csak egy szerelmes asszony képes, ezért én elsősorban egy erős akaratú, ugyanakkor halálosan szerelmes nőnek látom Zrínyi Ilonát.

– Mit kell tudni a szoborról?

– A „jelenet” az ostrom napjait eleveníti fel, amikor a bátor hadvezérfeleség és aggódó, de büszke édesanya a várfalnál megmutatja fiának szabadságharcos édesapja, I. Rákóczi Ferenc kardját. Ez egy hétköznapi, mégis megható életepizód, ami akár meg is történhetett. A kardra mint harmadik elemre azért volt szükség, mert egy kétalakos szobrot nagyon nehéz jól megkomponálni, ezzel együtt azonban egy lezárt egység jön létre. A kompozíció bizonyos értelemben a szabadságharc folytonosságát is jelképezi, melyben a kard testesíti meg a múltat, Ilona a jelent, a kis Rákóczi pedig a jövőt. A szobor teljes magassága egyébként 205 centiméter, ami egy viszonylag alacsony talapzatra kerülne.

– Miért kellett ennyit várni a régen dédelgetett álom megvalósulására?

– A szobor első makettjét még a kezdet kezdetén bemutattam a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetőségének, kivitelezése azonban, elsősorban anyagiak híján, akkoriban „várólistára” került. Az idei Rákóczi-évforduló ugyanakkor vissza nem térő alkalmat kínál a mű felavatására, így a szoborügy nemrég új lendületet vett.

– Hogyan lesz fémszobor az agyagmintából?

– Egy karcagi bronzöntő-mestert kértünk fel a munka elvégzésére, akinek munkatársai várhatóan még március folyamán itt helyben elkészítik a gipszmintát, melynek alapján aztán sor kerül a szoboröntésre. Maga a gipszforma kb. két tonnás lesz, míg a 3 milliméter falvastagságú kész bronzszobor súlya legalább másfél tonnát nyom. A szobor öt-hat különálló darabból áll majd, hogy könnyebb legyen feljuttatni a bástyára, ahol azután összeillesztik azokat.

– Mit jelent majd neked, alkotónak, ha a szobor ott állhat a vár legmagasabb pontján, s Ilona a várudvar, fia pedig Magyarország felé tekinthet?

– Lelkiekben hatalmas elégtételt Vereckéért, az ott végzett munka „félbemaradásáért”, a több éves alkotói mellőzöttségért. Szakmailag pedig természetesen annak reményét, hogy lesz folytatás, és a megrendelők ismételten „rám találnak”; hogy az érdekellentétek nem fojtják el csírájukban az alkotói törekvéseket, hogy az álmok egyszer tényleg valóra válhatnak.

-farkas-