Genocídium

2003. március 7., 01:00 , 112. szám

Budapesten az Andrássy út 60-ba a Gestapo után az ÁVH, a KGB fiókszervezete költözött be, így joggal alakították ki ebben az épületben a világ egyetlen olyan múzeumát, ahol a fasizmus és a kommunizmus gaz­tetteit egyszerre mutatják be. Nem is értettem, miért érik állandó támadások a Terror Házát.

Aminthogy azt sem ér­tet­tem sokáig, hogy a herszoni me­gyé­ben született szom­széd­asszo­nyom miért hajtogatja száz­szor és ezerszer, hogy Iste­nem, Istenem, csak éhség ne legyen. Ma már tudom, hogy 1933-ban Ukrajnában egyes megyékben úgy temettek, hogy leszedték a halottakról a húst és megették. Anyák megölték egyik gyermeküket, és meg­etették a többivel, a dögtéren és a temetőben kiásták a dögöt, a hullákat, és azt ették.

A kom­munista vezetés jól szervezett akciója folyt az ukrán falvak ellen. Kezdetben a lábas-jószág kötelező oltást kapott és el­hul­lott. Aztán fegyveresek minden élelmet lefoglaltak és elszál­lítottak a falvakból. Aki megpróbált eldugni vagy elásni valamit, rögtönítélő bíróság elé került. Egy idő után már a hullákat sem tudták a legyöngült emberek eltemetni. Ukrajnában a 30-as évek elején a mesterségesen előidézett éhség következtében négy-öt millió ember halt éhen.

A nemzetközi baloldali humanista értelmiség közreműködésével sikerült a világ elől eltitkolni a XX. század egyik legnagyobb gaztettét. Példa erre az általunk, határon túli magyarok által joggal nagyra becsült Illyés Gyula író és költő, aki abban az időben látogatta meg a Szovjetuniót és a sok dicséret mellett ezeket írta: „Láttam a gyár mellett fekvő szanatóriumot, ahol a gyenge testalkatú vagy fejletlen ifjú munkások laknak. Munka után úgy élnek, mint valami üdülőben, ebédjüket megkóstoltatták velünk, leves helyett mindegyik három deci tejfelt kap, aztán tojásrántottát és húst, én már ennyivel is beteltem.”

Hát igen, félrevezették Illyés Gyulát, elhitte, amit el akart hinni, és ellenséges propagandának vélte a világsajtóban itt-ott megjelenő igazságot. Még ma is nehéz elfogadni a tényt, hogy a két gyilkos ideológia versenyében, az emberirtásban a kommunizmus fölényesen veri a fasizmust. Azt hiszem, a világ közvéleménye tartozik önmagának azzal, hogy az ukrajnai népirtás, mint a világtörténelem egyik legszörnyűbb fejezete, ismertté legyen teljes mélységében és részleteiben, és soha ne ismétlődhessen meg az ukrán genocídium.

Tithli