Mintegy kétezer aláírás a státustörvényért

KMKSZ-közgyűlés Aknaszlatinán

2003. március 7., 01:00 , 112. szám

Március 2-án tartotta éves közgyűlését a KMKSZ Akna­sz­la­tinai Alapszervezete. A helyi községi tanács nagytermét zsúfolásig töltötték az érdeklődők, akiket elsőként Szokolán Ildikó üdvözölt. A polgármester köszönetét fejezte ki az alapszervezet tagságának a tavalyi helyhatósági választásokon nyújtott támogatásért. Elnöki beszámolójában Sóbányi Imre kiemelte, Aknaszlatinán eddig 1331 személy igényelt magyar igazolványt, melyek 80%-a mára elkészült. Lesújtónak nevezte viszont, hogy a státustörvényt napjainkban komoly veszély fenyegeti, és arra kérte a község lakóit, hogy mind többen csatlakozzanak a törvény védelmében indított aláírás-gyűjtési akcióhoz (ez idáig közel kétezer aláírás gyűlt Szlatinán). A továbbiakban a tagság megvitatta a Rákóczi-emlékév tiszteletére szervezett kerékpártúra tervezett útvonalát – ennek végállomása a tiszaújlaki sóház, illetve a Tisza-parti Turul-emlékmű lenne –, valamint egy nagyszabású falunap lebonyolításának kérdését. Az ülésen részt vett ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, valamint Bányász Erzsébet, a KMKSZ Técsői Alapszervezeté­nek elnöke.

-nagy-