Nem hivalkodó, nem erőszakos

Értékelték Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi Ferenc szobrát

2003. március 7., 01:00 , 112. szám

Háromtagú anyaországi szoborértékelő bizottság tekintette meg hétfőn Matl Péter munkácsi szobrászművész Zrínyi Ilonát és a kis Rákóczit megjelenítő alkotásának modelljét. Az eseményen jelen volt Somogyi László, a Magyar Köztársaság ungvári konzulja, valamint Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke is.

Az anyaországból érkezett vendégek látogatásának célja az volt, hogy felmérjék a Magyar Köztársaság által a szobor elkészítéséhez nyújtott támogatás felhasználásának hatékonyságát, szakmai tanácsokkal segítsék a művészt, ugyanakkor egyfajta ajánlást is tegyenek majd a további támogatás felől dön­tő magyarországi kuratórium számára.

Prokai Gábor, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus Művészeti Osztályának vezetője, valamint Győrfi Lajos és Balogh Géza szobrászművészek egybehangzóan jó véleménnyel voltak a munkácsi szobrász alkotásáról.

– Nagyon nagy jelentőségűnek és fontosnak tartjuk, hogy ez a szobor megfelelő szakmai minőségben idekerüljön – hangsúlyozta lapunknak Prokai Gábor. – A szobor felépítése, tömege, felvezetése megoldott, mindössze bizonyos részletkérdések azok, amelyeket átgondolva alakítani lehet, hiszen az agyag képlékeny dolog.

Az alkotás minősége, hasznossága, üzenete attól is függ, hogy hová kerül, fogalmazták meg a vendégek, ezért az értékelő bizottság megszemlélte a munkácsi várban a szobor számára kijelölt helyszínt is.

– Örülünk annak, hogy a szobor ide kerülhet – nyilatkozta Győr­fi Lajos.– Az alkotás magassága 2 méter 10 centiméter, a valós térben életnagyságúnak tűnik, nem hivalkodó, nem akarja ráerőszakolni magát a nézőre.

– Nagyon szép ötlet, hogy Zrínyi Ilonát és a kis Rákóczit ábrázolja a szobor, s a karddal megjeleníti az ősök szellemiségét is – tette hozzá Balogh Géza –, e három elem kapcsolatát megteremteni nem egyszerű feladat, de a művész szépen megoldotta a problémát.

– Elmondható, hogy a támogatás felhasználása szakszerű volt, s pozitív lesz a mi javaslatunk is, ami az elkészítéséhez nyújtandó további támogatást illeti – összegezte tapasztalataikat Prokai Gábor. – Ettől kezdve az dönt majd a további támogatásról, hogy mekkora lesz a büdzsé, amellyel a kuratórium gazdálkodik.

Olasz Tímea