Nincs kockázatmentes tipp

Mibe invesztáljuk „elfekvő” tőkénket?

2003. március 7., 01:00 , 112. szám

Az utóbbi időben egyre többen gondolkodnak el azon, milyen módon őrizzék meg félretett pénzüket. Míg korábban az egyedüli tuti tipp a „párna alatt” őrzött, azaz otthon, készpénz formájában holt tőkeként heverő USA-dollár volt, ma már a hrivnya is erős, a dollárt pedig túlszárnyalta az euró. Így aztán egyre többen őrzik megtakarításaikat a közös európai valutában és aranyban.

Fokozatosan ismét nő azok száma, akik befektetik meg­taka­rított pénzüket, aminek egyik legmegbízhatóbb, viszonylag kevés kockázattal járó formája a ban­kokban történő elhelyezés. Igaz, ma már, mielőtt rászánnánk ma­gunkat, hogy valamelyik bank­ra bízzuk a pénzünket, általában alaposan tájékozódunk, lehetőségeinkhez mérten megbizonyosodunk a kiszemelt pénzintézet helyzetéről, megbízhatóságáról. A rendszerváltás kaotikus ál­lapo­tai­nak elmúltával fokozatosan visz­sza­tér az embereknek a különböző pénzintézetekbe vetett bizalma, amit nagyban elősegít a viszonylagos pénzügyi stabilitás, illetve az a körülmény, hogy a nyugati mintára átrendeződő életünkben egyre többször folyamodunk szolgáltatásaikhoz. Elmondható, hogy ma már Kárpátalján is bőséges mennyiségben találunk bankfiókot és hitelszövetkezetet, melyek igen széles körű lakossági szolgáltatásokat nyújtanak.

Andrij Ljah, az Aval kereskedelmi bank megyei fiókjának osztályvezető-helyettese a pénzpiacról és a befektetési lehetőségekről szólva a Kárpátaljának elmondta: a hrivnya árfolyama már több mint két éve stabil, azaz szinte nem változott a dollárhoz viszonyított árfolyama, így folyamatosan csökken a jegybanki alapkamat és ennek megfelelően csökkennek a nemzeti-, illetve külföldi valutában elhelyezett pénzek betétkamatai, illetve a hitelkamatok. Míg 2001 őszén a maximális betétkamat 25–28 százalékos volt, ma csupán 16 százalékos. Ugyanilyen arányban csökkentek a külföldi valutában, főleg dollárban elhelyezett betétek kamatai is. Néhány évvel korábban a dollárban elhelyezett betétek után még 20 százalékos kamatot számfejtettek, ma az egyéves lekötésű betétek után járó kamat csupán 8 százalékos. Egy év alatt tízszázaléknyit estek a betétkamatok, s ugyanennyivel csökkentek a hi­tel­kama­tok is.

Jelenleg a lakosság körében az egyéves lekötés a legkedveltebb, a pénznemek terén pedig a hrivnya vezet. A dollárral szemben is egyre többen részesítik előnyben a hrivnyát, s az utóbbi időben már az euróval szemben is háttérbe szorulni látszanak a zöld hasú amerikai bankókban elhelyezett bankbetétek. A fentiek egyébként szinte valamennyi kereskedelmi bankra érvényesek, azaz általános pénzpiaci tendenciáról van szó.

Egyre többen fektetik manapság megtakarított pénzüket aranyrudak vásárlásába. Míg ugyanis a különböző pénznemek idővel inflálódnak, azaz vesztenek értékükből, az aranyra nem jellemző az értékvesztés, sőt, az utóbbi időben tapasztalt nemzetközi válságjelenségek nyomán egyre többet ér a nemesfém. Így a 99,5 százalékos tisz­taságú arany unciánkénti (31,1035 gramm) árfolyama február közepén Londonban már 371,75 dollár volt, ami többéves rekordot jelent. Az aranyat tovább erősítheti a nemzetközi pénzpiacokon az Irak elleni háború kirobbanásának valószínűsége.

A honi kereskedelmi bankokban a 99,9 százalékos tisztaságú arany egy-, öt-, tíz-, húszunciás, ötven- és százgrammos öntetekben kapható. Kárpátalján két-három kereskedelmi bank fog­lalkozik csupán az aranyöntetek eladásával, vételével pedig egyik sem. Ugyanakkor egyre több kereskedelmi bank helyi fiókja fontolgatja, hogy beindítja az „arany­bizniszt”, s igen jelentős érdeklődés mutatkozik más nemesfémek, mindenekelőtt a platina iránt.

Jó tudni: nem egy pénz­­intézetnél bevett gyakorlat, hogy minél nagyobb a súlya a megvásárolt öntetnek, annál kevesebbe kerül az arany grammja. A Privatbank ungvári fiókjában például egy tízgrammos öntet gram­­monként 72 hriv­nyába kerül, a tízdekás öntet egy grammja viszont csu­pán 69,40 hriv­nyába.

Az aranyat betétként is el lehet helyezni a bankban. Egyéves lekötés esetén kamatozása évi 2–3 százalék. A kamatokat ebben az esetben szintén aranyban kapja meg a betétes. Ha tehát például valaki egy kilogrammnyi aranyöntetet helyez el betétként, év végén 20–30 grammnyi aranyat kap a betétkamat fejében. Manapság mind gyakoribb, hogy az ügyfél a banktól vásárolt aranyat azonnal el is helyezi betétként a pénzintézetnél.

Baráth József