Közösségformáló erőre szükség van

Kollégiumszentelés Ungváron

2003. március 14., 01:00 , 113. szám

Kétévnyi küzdelmes munka után siker koronázta az ungvári római katolikus egyházközség kezdeményezését. Március hetedikén került sor a Szent Gellért Katolikus Kollégium felszentelésére az egykori rad­vánci étterem épületében, amely negyven diáknak szolgálhat otthonául.

Köszöntőjében Mészáros Do­monkos helyi plébános ismertette a kollégium céljait, majd beszámolt a 2001 őszén megkezdett felújítás fontosabb állomásairól. Mint elmondta, a több mint 40 diák befogadására alkalmas épület nemcsak összefogni igyekszik az ungvári felsőoktatásban részt vevő magyar diákokat, kulturális alapot, keresztény hátteret is szeretne nyújtani nekik, ezt szolgálja majd a későbbiekben kialakítandó sportterem, a könyvtár, a számítógépes terem is.

– A Gondviselés erejében bízva kezdtünk hozzá a munkálatokhoz – emelte ki beszédében Domonkos atya –, s ugyancsak ebben bízva folytatjuk a munkát mindazokkal, akik jó szándékukat bizonyítva mellénk álltak.

Nemcsak a római katolikus egyházmegye számára ünnep ez a mai nap, mondta köszöntőjében Orosz Ildikó, a KMTF elnöke, Kárpátalja egész magyarságának szüksége van közösségformáló intézményekre. Popovics Béla, a KMCSSZ elnöke rámutatott: a megmaradás feltétele a jól megélt közösségi élet. Somogyi László konzul a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának könyv­csomagját ajándékozta a kollégium leendő könyvtárának. Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök hangsúlyozta: az egyházközség kezdeményezése mustármag, amelyet érdemes továbbfejleszteni, hogy minél több csellengő diákot tudjanak felkarolni, a tudományt erkölcsi neveléssel társítva. Kőnig Sándor, a kollégium kialakítását támogató Apáczai Közalapítvány kuratóriumának elnöke tapasztalatairól szólva elmondta, ha van egy közösség, amely útnak indítja és visszavárja az anyaországban tanuló diákokat, akkor van esélye a magyar értelmiség itthon tartásának. Ezt követően Csete Örs, a kuratórium irodavezetője átnyújtotta Mészáros Domonkosnak a közalapítvány emléktábláját, majd Majoros Ármella nővér, a kollégium vezetője mondott köszönetet mindazoknak, akik áldozatos munkájuk révén hozzájárultak az impozáns létesítmény kialakításához. Benedek Gellért szavalatát és Dankulinec Klára köszöntő szavait követően Majnek Antal római katolikus megyés püspök mutatott be szentmisét, majd felszentelte az épületet. Az ünnepséget az egyházközség Emil Szokacs vezényelte kórusa tette még emelkedettebbé.

A kollégium kápolnájában megtartott ünnepségen jelen volt Soós Kálmán, a KMTF rektora, Raucher Dóra, a domonkos nővérek általános rendfőnöke, Ungvár város elöljáróságának képviselői, valamint az Apáczai Közalapítvány küldöttsége.

Olasz Tímea