A pályázatok leadási határideje: március 31.

GYISM-sajtótájékoztató Beregszászban

2003. március 14., 01:00 , 113. szám

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) által 2003-ra kiírt határon túli pályázatok volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, melyre kedden került sor Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolán.

A megpályázható keretösszeg idén 58 millió forint, ami 23%-kal több a múlt évben meghirdetésre került pénz­kerethez képest. A pályázati kategóriák gyakorlatilag nem változtak (a pályázati felhívást lásd a 10. oldalon), „Fiatalok társadalmi szocializációját segítő programok” címen ugyanakkor megjelent egy új kategória – mondta el a sajtótájékoztatón a GYISM képviseletében megjelent Dr. Pintér György, a Mobilitás magyarországi ifjúsági módszertani-kutató és szolgáltató központ főigazgatója. A változásokról szólva a főigazgató elmondta, a legkisebb megpályázható ösz­szeg ezúttal 100 ezer, a legnagyobb 500 ezer forint.

Az elmúlt év pályázati mérlegét Popovics Pál, a Magyar Ifjúsági Konferencia Állandó Bizottságának kárpátaljai képviselője vonta meg. Mint elmondta, Kárpátalján tavaly négy- ötszörös volt a túljelentkezés a pályázatokra, a pozitív elbírálásban részesült pályázatok a határon túliaknak szánt keret 10%-át „nyerték meg” a régiónak, ami megközelítően 5 mil­lió forintot jelent. A támogatott pályázatok zömét a történelmi egyházak nyújtották be, elsősorban nyári ifjúsági táborok szervezésére – mondta.

A beregszászi Agora Iroda vezetője, Farkas György felhívta a pályázók figyelmét, hogy a formai és egyéb hibák elkerülése érdekében bátran forduljanak az iroda munkatársaihoz, illetve március 20-án vegyenek részt a budapesti szaktanácsadók részvételével Beregszászban, az Agora Irodában sorra kerülő nyílt tanácsadói fórumon.

-farkas-