„Rajtunk kívül nincs más magyar erő”

Közgyűlést tartott a KMKSZ Ungvári Járási Középszintű Szervezete

2003. március 14., 01:00 , 113. szám

Március 8-án a szürtei művelődési házban került sor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Járási Középszintű Szervezetének közgyűlésére. Soós Kálmán elnök beszámolójában hangsúlyozta: a szövetség számára megalakulása óta talán a legnagyobb kihívást a múlt évi parlamenti és helyhatósági választások jelentették, melyeken a félretájékoztatás és nyomásgyakorlás ellenére a szövetség ungvári járási alapszervezetei helyt tudtak állni.

A beszámolóban elhangzott: az előzetes összegzés alapján a KMKSZ Ungvári Járási Középszintű Szervezetének tagsága növekedett az elmúlt esztendőben, s várhatóan két új alapszervezettel – a kincsesivel és a kereknyeivel – bővül.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke helyzetértékelésében kifejtette: a KMKSZ életében a próbatétel időszakának kell tekinteni a jelenlegit, hiszen, mint rámutatott, nincs napirenden a kárpátaljai magyarság sorskérdéseinek hosszú távú megoldása. Egy évvel ezelőtt még reménykedhettünk abban, hogy sikerül felépíteni a vereckei emlékművet, létrehozni a Tisza melléki járást, s a magyarságot érintő kérdések megértésre találnak Kijevben és Budapesten egyaránt – mondta az elnök, ám szavai szerint ma eredményeink megőrzésére kell összpontosítanunk. Az elkövetkező időszak egyik legfontosabb feladatának ezért Kovács Miklós a szövetség megőrzését nevezte, hiszen az elmúlt egy esztendő történései megmutatták: a KMKSZ-en kívül nincs más magyar erő Kárpátalján.

Baráth József