Áll még Buda vára

Németh Zsolt Kárpátalján

2003. április 4., 02:00 , 116. szám

A KMKSZ közgyűlésé­nek vendége volt Németh Zsolt, a FIDESZ alelnöke, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, akit a vízumkényszerről, illetve a státustörvény jövőjéről kérdeztünk.

– A FIDESZ alelnökeként milyen üzenettel érkezett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség közgyűlésére?

– Mindenekelőtt azzal, hogy áll még Buda vára, és bár támadás érte az anyaországot, mi azon vagyunk, hogy megvédjük a státustörvényt és mindazokat az eredményeket, melyeket az elmúlt években elértünk. A XX. század történelme során megszokhattuk, hogy az ország és a mindenkori magyar kormány nem mindig esik egybe, a kárpátaljai magyaroknak azonban most is nyugodtnak, magabiztosnak kell lenniük a tekintetben, hogy számíthatnak az anyaországra.

– A kárpátaljai magyarság számára jelenleg a legfontosabb kérdések egyike a vízumkényszer bevezetése. A magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnökeként hogyan látja, van esély a kérdés megnyugtató rendezésére?

– Van megoldás, melyet Ukrajna meg is talált már Lengyelországgal, illetve Szlovákiával. Magyarország esetében az jelent akadályt, hogy a jelenlegi magyar kormány részéről mindmáig hiányzik a kérdés rendezéséhez szükséges politikai szándék és akarat. A mi célunk ezen politikai szándék kicsiklandozása vagy kiszorítása a magyar kormányból.

– A közeljövőben vár­hatóan ismét összehívják a MÁÉRT-et, hogy megvitassák a kedvezménytörvény módosításának kérdését. Milyen álláspontot képvisel majd a FIDESZ ezzel kapcsolatban a törvénymódosítás legutóbb napvilágot látott tervezetének fényében?

– Indokolatlannak tartjuk és elutasítjuk az olyan módosítást, ami a státustörvény kiüresítését jelenti. A magunk részéről azt várjuk el a kormánytól, hogy térjen vissza a Magyar Állandó Értekezlet november 17-i ülésén elfogadott törvénymódosítási változathoz.

-farkas-