Kicsiny kis fényemmel világítani fogok…

Missziós ház nyílt Beregszászban

2003. április 4., 02:00 , 116. szám

Kellemes hangulatú ünnepségen adták át a Gyermek Evangelizációs Közösség (GYEK) missziós házát Beregszászban március utolsó szombatján.

Az ünnepség a központ Ko­marov utca 11/a számú épületében vette kezdetét, ahol Sebastian Edelmann, a GYEK Ukrajnai koordinátora fejezte ki afeletti örömét, hogy Isten áldása kíséri a missziót, melynek kézzelfogható jelei is vannak. Kopasz Gyula Bereg egyházmegyei esperes imádságát követően a Magyarországról, Romániából, Lem­bergből, Kijevből, illetve a helyi gyülekezetből érkezett vendégek megszemlélhették a mintegy 7500 gyermek hitbeli nevelésével foglalkozó misszió központját.

Délután a helyi református templomba gyűltek hálaadásra a hívek. A foglalkozásokon részt vevő gyermekeket, szülőket, hitoktatókat és vendégeket Hor­kay László püspök köszöntötte, majd a beregszászi gyülekezet gyermekénekkarának szolgálatát követően Sebastian Edelmann vont párhuzamot a templomépítő zsidó nép és a misszió között.

– Egyetlen ház sem szolgálhatja Isten dicsőségét, ahol Õ nem lehet jelen – hangsúlyozta igehirdetésében a koordinátor. – Szeretnénk, ha tovább nőne a bibliacsoportok száma, ha minden kárpátaljai gyermek rendszeresen hallana Istenről, s ki tudná mondani, hogy Jézus az ő Ura.

Seres János, a máramaros-ugocsai egyházmegye esperese a mozgalom kárpátaljai indulásáról szólva beszámolt a kezdeti nehézségekről és áldásokról. Zsukovszki Miklós derceni lelkipásztor a helyi gyermek-bibliacsoportok nyomán jelentkező változásokról szólt, majd a misszió kárpátaljai munkatársai tartottak felvilágosítást a helyi alkalmakról. Az eseményt hálaadó imádság zárta.

O. T.