Mátyfalvára került a GISZ vándorkupa

2003. április 4., 02:00 , 116. szám

A Görög Katolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) a tavalyi kezdeményezés nyomán idén is megszervezte a hittanos fiatalok sportnapját, melyre március 22-én, szombaton került sor a Beregszászi Sporttelepen.

Az egész napos futballran­g­adónak közel 250 résztvevője volt, játékosok, szurkolók egyaránt. A selejtezőkre délelőtt, az elődöntőkre és a kupadöntőre délután került sor. Ekkor már mindenki izgatottan várta, hogy a négy csapat közül ki örülhet majd az elsőségnek.

A harmadik hely sorsát tizenegyesrúgások döntötték el, a szoros küzdelemben Tiszaújlak válogatottja győzedelmeskedett a nagy­bégányi csapattal szemben. A csodálatos gólokat hozó döntőt Ti­sza­bökény és Mátyfalva csa­patai vívták, melyből az utóbbiak kerültek ki győztesen.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen Bendász Dániel, a beregszászi egyházkerület esperese köszöntötte a győzteseket, elismerő oklevéllel díjazva teljesítményüket. A vándorkupát a máty­fal­vaiak vették át, a többiek vigaszdíja egy jókora torta volt.

-lia-