Öhöm

2003. április 4., 02:00 , 116. szám

Sokan nem tudják, mi az az öhöm, de még slambuc néven is kevesen ismerik. Én sem tudtam, Debrecenben találkoztam vele először, itt vívta ki csodálatomat, elismerésemet ez az egyszerű, mégis csodálatos étel. Meggyőzött arról, hogy milyen fontos a hagyomány, a szertartás és a dolgok megfelelő tálalása.

Egy nemzeti elkötelezettségű debreceni vállalkozó (ha hiszik, ha nem, ilyen is van) fogadást adott a városban konferenciázó 56-os szervezet tiszteletére. Kutatók, történészek és 56-os túlélők többen kerestük fel a villát. A kert elején hosszú asztal, rajta minden, ami szem-szájnak ingere. Talpig feketébe öltözött kiszolgáló személyzet kínál és felvilágosít, segít eligazodni a húsok, halak és finom borok között. Közben halkan figyelmeztetnek, hogy nemsokára következik a délután fénypontja, a slambuc. Már készül is a kert hátsó részében. Ugyancsak felkeltette az érdeklődésemet, mi lehet az, ami mindent lepipál, amire a házigazda olyan büszke, és ami miatt végső soron itt vagyunk.

A kert végében egy fehér bajuszú öreg magyar hatalmas kondérban főzte a beharangozott valamit, és el is mesélte, mi az. A hortobágyi tehénpászto­rok tavasztól őszig, míg kinn vannak a gulyával, nem esznek asszonyfőztet – így mondta: asszonyfőztet. Kétszáz napon át ők főznek maguknak pásztorételt, öhömöt, ami később a slambuc nevet kapta, miután az osztrák–magyar hadseregben menüvé avanzsált. Kétszáz nap, kétszáz kondér öhöm, és az a gulyás, aki adott magára, kétszázféleképpen készítette el. Egyforma ízű kétszer egy évben nem készült, pedig az alapanyag megdöbbentően szegényes, mindig egy és ugyanaz volt: burgonya, száraz, sok tojással gyúrt tészta, avas szalonna (füstölt vagy friss nem megfelelő), aztán hagyma kerül bele és fűszerek. Attól függően, hogy mit pirítanak meg, és mit hagynak csak párolódni, miből tesznek többet, miből kevesebbet, és több ilyen apró fogás folytán lesz kétszázféle a pásztorétel. Kevergetés nincs, min­den­ki kap kanalat, és maga előtt nyúl a kondérba.

Mit mondjak, nagyon ízlett. Túl azon, hogy valami olyat kaptunk, ami alföldi, ami hortobágyi és magyar, azt hiszem, ott, akkor mindenki érezte, hogy a slambuc-szertartás valami többről szólt, mint arról, hogy egy öreg magyar főzött egy kondér pásztorételt.

Tithli