Vízum híján nem utaztak Rómába a kárpátaljaiak

Batthyány-Strattmann László boldoggá avatásán

2003. április 11., 02:00 , 117. szám

Nemrég Rómában boldoggá avatták Batthyány-Strattmann Lászlót, a „szegények orvosát”. Sajnálatos módon, a kárpátaljai zarándokcsoport nem kapta meg a szükséges beutazási vízumot, így nem tudott részt venni a szertartáson. A tervek szerint azon helyi orvosok utaztak volna Rómába, akik tevékenyen részt vettek a régió betegeinek ingyenes ellátásában.

A háromnapos rendezvényen ugyan­akkor jelen lehetett Mészáros Domonkos ungvári plébános, akit sze­mélyes élményeiről kérdeztünk.

– A találkozó szombat este kezdődött a Santa-Ma­ria-Maggiore-ban, ahol Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergomi érsek végzett szentmisét. A boldoggá avatási szertartásra másnap a Szent Péter téren került sor, melyet színültig töltött a közel száznegyvenezres ünneplő közönség. Nagy büszkeség volt mindenki számára, amikor a Szentatya, szívhez szóló beszédét követően, magyarul is megszólalt. Szerte a téren magasba lendültek a magyar zászlók, zúgott az ének – felemelő élmény volt. Batthyány-Strattmann László jelmondata: „Az a boldog, aki másokat boldoggá tud tenni”. Valóban büszkék lehetünk rá, mint olyan orvosra, aki szívből-lélekből ad­ta szaktudását, óriási vagyonát a szegényekre költötte és a gyó­gyítás mellett egyéb jelentős szociális kez­deményezései is voltak. Nagy örömünkre szolgált, hogy hétfőn a Szent Pál-bazilikában jelen volt az a középkorú beteg ember is, akinek igazolt és csodálatos gyó­gyulása nyomán avatták boldoggá Strattmann Lászlót. Ez olyan érzést keltett bennem, mint amikor az őskeresztények korában a Jézus vagy az apostolok által meggyógyítottak együtt imádkoztak és magasztalták a Jóistent – mondta Domonkos atya.

-nagy-