Három betörés Beregszászban

Kiskorúak voltak az elkövetők

2003. április 18., 02:00 , 118. szám

Három rablást követett el egy héttagú, 15-16 éves suhancokból álló banda Beregszászban. A bűntények közül a legutolsóról, a beregszászi református egyházközség Reménység irodájának kifosztásáról lapunk legutóbbi számában számoltunk be.

Mint Orosz Miklós, a beregszászi járási belügyi főosztály nyomozója a Kárpátaljának elmondta, a 15 éves V. J. már egy ideje ott ólálkodott a Reménység iroda körül, s megfigyelte, hogy ott számítástechnikai eszközök találhatók. Ezt követően találkozott a szintén 15 éves S. V.-vel és K. V.-vel, és megbeszélték, hogy március 28-án az éjszaka leple alatt betörnek az irodába. Úgy döntöttek, hogy egyikőjük kinn marad, a másik kettő pedig felfeszítette a bejárati ajtót, s kirabolta az irodát. A zsákmány többek között magnó, telefaxkészülék, faxmodem, billentyűzet, kb. 30 darab cd-lemez, mikrofon, számítógépes „egerek”, valamint több mint száz hrivnya készpénz volt.

A rablók ugyancsak eltulajdonítottak egy kézitáskát, mely személyes iratokat tartalmazott. Úgy döntöttek, jó pénzért visszaszolgáltatják azokat jogos tulajdonosának. Végül ez lett a vesztük, mivel taxit rendeltek az éjszaka kellős közepén, és a városban köröztek, keresve az illető lakcímét. A „furikázás” felkeltette az ügyeletes rendőrök gyanúját, ezért megállították a taxit. Mikor meglátták, hogy abban három fiatalkorú ül, kérdőre vonták őket, honnan van pénzük a taxizásra. A rablók azt válaszolták, hogy vissza akarják szolgáltatni az általuk megtalált személyes okmányokat. Utasították S. V.-t, mutassa meg az iratokat. Ekkor aztán tisztázódott minden. Az őrszobára szállítást követően a három elkövető beismerte tettét – ők rabolták ki az irodát.

V. J. a második-harmadik kihallgatás során fokozatosan beismerte, hogy további két rablást követett el különböző tettestársakkal. Ketten törtek be nemrégiben az egyik helyi szaküzletbe, ahonnan hét autórádiót, mobiltelefonokat, töltőket, kártyákat vittek el. A harmadik betörést egy építőanyagboltban követték el. Március 29-én az esti órákban V. J. először három tettestársával együtt, feltörve az ajtót, 600 hrivnyát lopott el az üzletből, majd egyik társával, kimulatván magukat a diszkóban, az éj leple alatt visszatértek a helyszínre, s újabb 3000 hrivnyát tulajdonítottak el.

Előzetes számítások szerint a rablók három betörésük során mintegy 15 ezer hrivnya értékű árut, illetve eszközöket raboltak el. Orosz Miklós tájékoztatása szerint folyamatban van a hét kiskorú rabló által elkövetett anyagi kár mértékének pontosítása és a vádemelés. (A lopásért már 14 éves kortól büntethetők az elkövetők.) A hét tettes egyébként szabadlábon védekezhet, ugyanis miután részletesen beismerték tettüket s elősegítették a nyomozást, a hatóságok úgy döntöttek, nem veszik őrizetbe őket.

B. J.