Templomi ünnep Ráton

Sárkányölő Szent György napja

2003. május 2., 02:00 , 120. szám

Április 23-án méltatta Szent György napját a görög katolikus egyház. Ezen a napon szokták megáldani a vetést is, ezért vidékenként Búzaszentelőnek is emlegetik ezt a napot.

Templomuk védőszentje és pártfogója napjának tiszteletére ünnepi szentmisére gyűltek egybe a ráti görög katolikusok. Ambrus József pa­rochus atya szentbeszédében elmondta: „A mai ember számára is jó példaként szolgál Szent György, aki szembeszállt a gonosszal, szétzúzta a sárkány fejét, ezzel legyőzve a gonosz lélek megtestesítőjét. Mindannyiunknak meg kell vívnunk a gonosz lélekkel, le kell küzdenünk a rossz csábításait, és ez a küzdelem elkísér mindaddig, amíg vissza nem térünk ahhoz, akitől életünket, lelkünket kaptuk: a Mennyei Atyánkhoz.” Az ünnepi szentmise végén a jelenlévők az Úristen áldását kérték a vetésekre és a bőséges termésre.

Templomuk ha­gyo­­­mányos búcsúját május második vasárnapján tartják délelőtt 9 órai kezdettel.

Váradi Natália