Beszédünkről – másként

„Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny Bátyúban

2003. május 16., 02:00 , 122. szám
A győztesek

Május 10-én a Bátyúi Középiskolában került sor az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny megyei döntőjére, melynek hat legjobbja október közepén a sátoraljaújhelyi országos anyanyelvi versenyen képviselheti Kárpátalját. A megmérettetésen nyolc kárpátaljai tanintézmény tizenhat diákja indult.

A versenyzőket Szántó Edit, a Bátyúi Középiskola tanára, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökségének tagja köszöntötte, hangsúlyozva, hogy Kárpátalján is van mit tenni a szép beszédért, a beszédkultúra kialakításáért.

Beregszászi Anikó zsűrielnök a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola és a KMPSZ nevében üdvözölve a megmérettetés résztvevőit, rámutatott: találó a verseny műfaji megjelölése, mivel ahogyan nyelvében él a nemzet, úgy igazán használatában él a nyelv.

A verseny első fordulójában a tizenhat résztvevő egy előre összeállított tesztlapon tizennyolc feladatot oldott meg, majd a második fordulóban háromperces beszédműben kellett kifejteni az általuk választott témát. Ezt követően eljött az értékelés és az eredményhirdetés ideje. Hatodik helyen végzett Maticin Aleszja, a Mező­ka­szonyi Középiskola tanulója. Az ötödik hely Kiss Melindáé, a Szürtei Középiskola tanulójáé lett. A negyedik helyezett Bíró Nóra, a Bátyúi Középiskola növendéke lett. Harmadik helyen Jánossy Györgyi, a Nagy­beregi Református Líceum tanulója végzett. A második helyet Marosi Katalin, a Beregszászi Magyar Gimnázium tanulója szerezte meg, míg az első helyezést Csatáry Gabriellának, a Bátyúi Középiskola növendékének ítélte a zsűri. ők hatan képviselhetik tehát Kárpátalját a Sátoraljaújhelyen megrendezésre kerülő országos anyanyelvi versenyen.

A vetélkedő valamennyi résztvevője emléklapot, az első hat helyezett pedig oklevelet kapott, továbbá átvehette a KMPSZ és a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület könyv­ajándékát.

Baráth József