Paks

Nagy a cirkusz a paksi atomerőmű körül. Magyarországon mindez megdöbbentő és új.

Mi, kárpátaljaiak, Csernobil után mindent tudunk az atomerőművekről. Tudjuk, hogy pontosan úgy működnek, mint az állam és a társadalom, amely működteti őket. Ha a korrupció, a hibák, a mulasztások, hazugságok, manipulációk káros kisugárzást okoznának az intézményekben, veszélyes zónává kellene nyilvánítani minden állami intézményt, beleértve a kórházakat, vasutat, rendőrséget és a magáncégek nagy részét is, különös tekintettel a szuperveszélyes és azonnali betonszarkofágot igénylő bankokra.

A csernobili katasztrófa egyenes következménye volt a tervhajhászó, a kirakatpolitikának mindent alávető szovjet társadalom működésének. Az atomkatasztrófának mindenképpen be kellett következnie, mert a víz alatti jéghegy csúcsa előbb-utóbb felbukkan valahol. Az eltitkolt repülőgép-szerencsétlenségek, bányaomlások, áldozatokat szedő sikertelen atomrobbantások, mocsárra épített és elsüllyedt városrészek után a velejéig hazug szovjet politika a csernobili katasztrófához vezetett, ami előrevetítette a szovjet birodalom Titanic-szerű elsüllyedését.

A paksi erőműben történtek is csak lázfoltok a magyar társadalom arcán. A rendszerváltás utáni tizenkét éves politikai szerencsétlenkedés, a demokrácia gyengesége, illetve félszegúszó lepényhalként való működése vezetett oda, hogy egy veszélyes üzem működtetése erőn felüli feladatok elé állítja a magyar államot.

Mi, kárpátaljaiak különösebben nem csodálkozunk ezen, sőt örülünk, hogy ennyivel megúszta Magyarország, mert ha például a kárpótlás lebonyolítását veszem alapul, vagy a határon túli magyarokról szóló törvény családtámogatási részének végrehajtását, bizony, lehetne a helyzet Pakson rosszabb is.

Tithli